Rapid randi… Zsuzsa azt sem tudta pontosan, mit jelent a kifejezés, amíg szomszédasszonya, a dörzsölt Márta el nem magyarázta neki. Ő otthon volt minden társkereső oldalon, és legalább öt éve kereste az igazit. Az igazi azonban nem kereste őt.
Mégsem volt szomorú vagy keserű, mert azt állította, hogy ő a boldogsághoz vezető utat is élvezi. Ezt nem volt nehéz elhinni, mert Márta mindig nevetős volt, harsány és életszeretete beragyogta gömbölyded arcát. Nem volt nádszál, de elhízott sem. A mai divatnak azonban korántsem felelt meg, de erre ő legyintett.
Zsuzsa kedvelte őt, mert soha nem esett kétségbe és jóindulatához nem fért kétség. A rapid randi, mondta a szomszéd, egy gyors állapotfelmérés egy férfiról, akiről semmi nem derül ki öt perc alatt, de ez nem is fontos. Sokszor évtizedek alatt nem ismerjük azt az embert, akivel élünk, tette hozzá huncut mosollyal.
Az ő története is sablontörténet volt. A tizenötödik házassági évfordulójuk előtt becsengetett hozzájuk egy nő és a férjét kereste. Azt mondta, a cégtől küldték egy iratért, amely nagyon sürgős. Ezen az ócska magyarázaton Márta ki sem akadt, mert annyira átlátszó volt, hogy szíve szerint megsajnálta volna a szerencsétlent, de nem tette.
Beinvitálta egy kávéra, mert tudta, hogy a férje perceken belül hazaér. Az a látvány, ami a családfőt fogadta, megért mindent. Arca zöldből fehérbe, majd vörösbe váltott és nem tudott megszólalni. Ha volt férfi, aki rosszul színészkedett, az Sándor volt. Márta kiadta az útját, és pár héttel később ő is a kis nőét. Ezzel véget is ért Márta kalandja a házasság nevű intézménnyel. Ettől kezdve randizott minden héten, és hol rövidebb, hol hosszabb ideig ismerkedett, de egyiket sem vette komolyan.
Zsuzsát az érdekelte, hogyan tudja elviselni azt a sok különböző típusú férfit, de Márta legyintett, és annyit mondott, kategorizálja őket, majd címkével látja el a legjobbakat. Nincs annyira sok fajta, mint ahogy azt a nők gondolják.
Egyszóval a kiadós tapasztalattal rendelkező nő azt tanácsolta Zsuzsának, menjen el egy rapid randira. Higgye el, biztatta, nem ördögtől való ötlet, és ha másért nem, legalább nevet egy jót. Ő ebben nem volt biztos, mert nem az a könnyed lélek volt, amilyen a másik.
Ő a szerelmet szerelemnek hitte és valóban érezni akarta, hogy bizsereg a tarkója is a kiszemelt férfi láttán. Hosszas győzködés után mégis belement. Kinéztek egyet a város szívében és felregisztráltak.
Sokat gondolkodott azon, mit vegyen fel, végül egy zöld színű testének vonalát követő ruha mellett döntött egy lapos sarkú balerinával. Egy csepp parfümöt szórt a csuklójára és a nyakára, majd felkapta hatalmas bézs táskáját és mély levegőt vett. Hát legyen, gondolta. Nem kocsival ment, mert nem akart a parkolással bajlódni, inkább leszállt a villamosról és kényelmesen elsétált a háromemeletes ház bejáratához. Hat órára kellett volna érkeznie, de fél órával előtte egy lelket sem látott.
Majdnem inába szállt a bátorsága, amikor Márta ismervén a helyzetet, küldött neki egy megerősítő üzenetet és kérte, hogy csinálja végig, meglátja, megéri. Megrántotta a vállát, és úgy döntött, enged a tapasztalt unszolásának és engedi magát sodortatni az árral.
Ha az ár nem is sodorta el, de egy kutya majdnem, mert annyira rohant, hogy szinte felöklelte fejével. Még fiatal kutya volt, de nagy testű. Nem is az ereje, inkább a váratlansága volt az, amitől a nő hatalmasat esett a járdán. A kutya nem futott tovább, hanem megállt mellette, és végignyalta az arcát. Zsuzsa talán nem is haragudott volna szépséges pofájára, ha nem szakadt volna ki a harisnyája, és nem vérzett volna a térde.
Ilyen is csak velem történik, gondolta. Ugyan kit terít le egy barátságos kutya az utca közepén, tette fel magának a kérdést, de mivel senki nem tudott rá válaszolni, megpróbált feltápászkodni. Sajgott a térde és a tenyere is, mert az aszfalt levitte róla a felső réteget. Az már biztos volt, hogy az aznapi rapid randinak lőttek, hiszen ilyen állapotban nem mehetett be. A kutya nem mozdult mellőle, hanem barátságosan a lábához dörgölőzött.
– Szép kis alak vagy – mondta neki mérgesen. – Legalább lenne benned annyi, hogy elfutsz, és nem hízelegsz nekem.
– A magáé ez a szépség? – szólította meg váratlanul valaki.
– Nem, dehogyis! Épp most lökött fel – közölte, miközben a férfira nézett, aki mosolytalan arccal bámult rá.
Kopasz volt és kék szemű, nem az a fajta, aki első látásra be szokott jönni a nőknek. Viszont a cipője tiszta volt és valószínűleg egyedi darab.
– Komolyan? Pedig nagyon úgy néz ki, mintha ragaszkodna magához.
És a kutya tényleg szorosan Zsuzsa lábához fészkelte magát. Ábrázatán valóban olyan rajongás tükröződött, mintha nem az előbb gázolta volna el a nőt. A nő végigmérte és legszívesebben elkáromkodta volna magát. De nem akart neveletlennek tűnni, így lehajolt és megvizsgálta a térdét, amelyből piros szalagként folyt a vére végig a lábszárán.
– Most látom először – mondta halkan.
A közeli toronyóra háromnegyedet ütött, de már mindegy volt.
– Vegye el! – nyújtott neki a férfi egy textilzsebkendőt. – Jó lenne letisztogatni a sebet, de egyelőre törölje le a vért.
A nő meglepetésében elvette a zsebkendőt és még egyszer végigfuttatta tekintetét az ismeretlenen, aki a 21. században még hordott magánál textilzsebkendőt. A szépen vasalt kendő olyannyira meglepő volt, mint maga a kopasz ember, aki mellett máskor simán elsétált volna és eszébe sem jutott volna, hogy többet feltételezzen róla a látványnál. Az előítéletek, gondolta gúnyosan. Önmaga felett ítélkezett és nem kapott jó pontot. Menten elszégyellte magát. Tiltakozás nélkül a vérző sebre nyomta a textilt és felitatta vele a csordogáló erecskét.
– Köszönöm – mondta. – Nem értem, mi történt…
– Üljön le, hozok valami fertőtlenítőt meg sebtapaszt! – mondta a férfi. – A padra mutatott, ami az épület mellett árválkodott, mintha tényleg arra várt volna, hogy valaki egyszer leüljön rá.
Vadonatúj volt, még a festék sem tűnt száradtnak.
– Nem akarom feltartani – mondta Zsuzsa. – Biztosan sietnie kell.
– Nem kell, várjon csak meg, két perc és itt vagyok!
A határozott hangnak nem lehetett ellenállni. Zsuzsa hirtelen kislánynak érezte magát, aki segítségre vár az iskolaudvaron, mert fellökte pár futkározó gyerek. Hirtelen visszarepült az időben és ez a váratlan emlékezés összeszorította a szívét.
A férfi azonban nem tudott erről és már ott sem volt, hanem sietős léptekkel a túloldalon lévő patika felé tartott. Zsuzsa nézte, ahogy felszalad a lépcsőn és eltűnik a kék ajtó mögött. Nem értette, miért segít neki, miért veszteget rá időt. Megkérdezni nem tudta és nem is merte, bár az járt a fejében, nagyon szeretne többet tudni arról az emberről, aki ezen a tavasz végi délutánon gondosabban bánik vele, mint az elmúlt tíz év alatt bárki is.
Negyven körüli lehet, nyugtázta magában. Vagy a kopaszság öregíti, nehéz volt eldöntenie. Korban épp hozzá illene. Ennek gondolatára elpirult. Legszívesebben fejbe vágta volna magát, hogy még akkor is, ott is azon járt az esze, ki lenne jó társa. De nem volt ez teljesen eszement gondolat, hiszen rapid randira jött, még ha nem is jutott be az épületbe. A rövid gondolatsor végére érve már látta, hogy közeledik a megmentője és kis zacskót lóbál a kezében.
Már állt volna fel, amikor a férfi rászólt:
– Maradjon veszteg. Mindjárt fertőtlenítem és kap rá egy masni alakú tapaszt is. Csak ilyen volt – tette hozzá először mosolyogva az elmúlt negyedóra alatt.
– Maradok – mondta a nő, és kimondhatatlanul jólesett neki a szigorúság.
A férfi leguggolt és szakszerűen megtisztogatta a sebet azzal a szokásos barna trutyival, és a zacskóból valóban egy masni alakú tapaszt vett elő, majd óvatosan leragasztotta.
– Na, szebb, mint új korában! – mosolygott újra, de csak úgy a bajusza alatt.
Egészen kedves az arca ilyenkor, vette észre Zsuzsa.
– Hogyan köszönhetném meg? – kérdezte sietve, miközben a kutya megint egészen közel merészkedett hozzá, és szorosan a pad mellé préselte a testét.
A férfi ránézett és akkurátusan visszacsavarta a Betadine kupakját.
– Márton vagyok. Barátoknak Marci. Mit szólna egy pizzához? Farkaséhes vagyok.
Zsuzsából kibuggyant a nevetés. Tetszett neki, hogy nem a szokásos igyunk egy kávét szöveggel jött.
– Most? – kérdezte tétován.
– Noná, hogy most! Elvégre a rapid randin már túl vagyunk – nézett a férfi rá és alig bírta elnyomni somolygását a nő megdöbbent arcának láttán.
– Honnan tudta? – csodálkozott Zsuzsa. – Ennyire látszik rajtam?
– Egy frászt. Csak én is ide tartottam és feltételeztem, hogy maga is.
– Akkor jöjjön a pizza és a rapid randi kissé módosított változata – közölte a nő és megfogta a férfi feléje nyújtott kezét.
Még felállni is segít, gondolta. Lehet, hogy ő az igazi? Erre azonban akkor, ott, nem lehetett választ kapni. Viszont a lába megremegett és ezt jó jelnek vette.
fotó: Pinterest
