Régimódi szerelmeslevél 1. – A Férfinak

Ha vannak sejtjei a gondolataimnak, te azokban is benne vagy. Beleívódtál minden
porcikámba. Ha éjjel felébredek, arra gondolok, hogy milyen jó, hogy léted keresztezte az
enyémet. Nem, nem arra vágyom, hogy életed része legyek, csak arra, hogy a
gondtöredékeid mozaikja úgy álljon össze, hogy én benne vagyok.
Mert te benne vagy minden szívdobbanásomban. Abban, ahogy a neved ízlelgeti a nyelvem.
Ahogy kimondalak, a szívem megfényesedik az örömtől, hiszen te vagy az, aki lángot
gyújtottál benne. Pislákolt ott még egy kicsinyke parázs, de már csak a kétségbeesés szikrája maradt ébren. Aztán hirtelen valahonnan megjelentél, és halódó szívem életre hívtad.
Az vagy számomra, ami fáradó testnek a biztatás, szikkadó földnek a hajnali harmat. Nem
tudok érintésed nélkül könnyed lélegzetet sem venni, mert az üresség nehéz szikláját rám
görgeti a bánat. De ha te a Szerelem vagy, ha tekinteted megsimogat, akkor életre kelek és az örömtől kicsiny pillangók szállnak a gyomromban furcsa táncot járva.
Te vagy a Szerelem valóban? Az vagy, amiről a könyvek, filmek szólnak? Nem hiszem. Mert
léted valóságos. Utad belefonódik az enyémbe és nem lesz belőlünk üresen vágyakozó
párhuzamosok fonala, amik azt hiszik, hogy a végtelenben való találkozás reményt adhat.
A mi reményeink itt is és most léteznek, Nincsenek tegnapok és holnapok. Ha kezem a
kezedbe helyezem, könnyen talál fészket magának. A szerelem kis madara tőlünk nem akar
kirepülni, mert otthonra lelt. Vigyázzunk rá!
Vajon meddig dédelgetsz majd lágyan, de erőt adva? Megmaradsz-e a jelennek és a jövőnek olyan biztonsággal, ahogy a múltat uralod? Jöhet-e más utánam, aki kihűlt helyemet elfoglalja?
Vannak-e válaszok kérdéseimre a mában a jövő kék madara felé? Nem száll-e a boldogság
egy napon a felhők közé, mint eddig mindenkor, amikor hinni mertem?
Ó, Szerelem végtelen fonala! Hálózd be őt és ne hagyd, hogy megtalálja a kiutat szívem
labirintusából! Csak keringjen ott az útvesztőben, ahol édesvízű kutak várják, és ne akarjon kitalálni, mert az élet forrása bennem rejlik.
De ha mégsem, akkor én vágom el a köteléket egy rozsdás ollóval. Elengedem az én könnyű röptű madaramat, hogy szárnyaljon! Hátha visszatalál. Csüggedt szívem egy jó ideig biztosan visszavárja.

 
 
Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here