Talán most sikerül 19. rész

"Azt sugározta, hogy megbízható és figyelmes. Bezzeg tiniként nem volt az, de jót tett neki a kor, vagy a fizimiskája, mert egyértelműen látszott, hogy a városban sikere lesz minden téren. Úgy gondolta, ha finoman elkanyarodik a kínai üzlet előtt, és besurran az egyik árkádos udvarba, akkor elkerüli, és még vásárolni is lesz alkalma, amiről mostanság kissé megfeledkezett, mert minden pénzét Levire költötte. Hiába kapott tartásdíjat, vagy segítettek a szülei, hó végén már nem sok apró csörgött a pénztárcájában. Ezért lehajtva a fejét, meglapulva a fák takarásában beugrott egy kapualjba, ami egy belső udvarhoz vezetett. Máskor is szívesen útba ejtette az apró üzleteket, de most mindnek úgy megörült, mintha életmentést kínáltak volna neki. Azonnal belépett egy indiai ékszereket áruló aprócska boltba, de nem maradt sokáig, mert gyűlölte a füstölők illatát. Csípte, marta az orrát, ezért gyorsan kitámolygott, és átballagott a szemközti fehérnemű üzletbe, gondolva, néz magának egy csinos melltartót. Arról azonban megfeledkezett, hogy két lépcső vezet lefelé, ezért a következő pillanatban már zuhant is a kék szőnyegre, egyenesen a bolt közepére, ahol valaki élesen felsikoltott, amikor a vásárló váratlanul megérkezett. Bea próbálta volna menteni érkezése körülményeit, ezért csak annyit mondott dadogva, hogy melltartót szeretne."

Bea rég nem érezte annyira jól magát a bőrében, mint annak a napnak a másnapján, amikor összegabalyodott Pálfival. Nem mérlegelt, nem agyalt sokat, talán ennek is köszönhette jókedvét. Hogy nem egyszeri alkalomnak szánta az edző, azt üzenete is jelezte, és ettől a lánnyal madarat lehetett volna fogatni. Lehet, hogy a kutyából mégis lehet szalonna, csak a mondás ósdi és elavult? Mi van, ha az ő kedvéért megváltozik a férfi, ha végre úgy dönt, nem kell neki senki, csak ő? Elvégre a világ nagy macsói is lehorgonyoznak néha, bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a kalandorok rövid ideig bírnak nyugton maradni. Ha dolgozik bennünk a vadászszenvedély, akkor menniük kell, és ott nincs helye semmiféle érzelemnek. Csak a játék a fontos. Ám mindig vannak kivételek, szajkózta ő is, mint mindenki más, aki el akarja hinni a leghihetetlenebb dolgot is. Mégis, miért hinne azonnal rosszat Tiborról, hiszen vele mindig kedves és figyelmes volt, és egyetlen egyszer se adta tudtára, vagy éreztette vele, hogy egy lenne a sok közül.

Kár, hogy nem ért rá a barátnője, hogy erről órák hosszat elmélkedjenek, miközben semmi nem változik, de a nők ezt nem tudják elhinni, és újabb meg újabb teóriákat gyártanak maguknak, hogy igazolják, a kutyából nemcsak szalonna, hanem sonka is lehet…

 
 

Már hazafelé ballagott a belvároson keresztül, amikor megpillantotta egykori nagy szerelmét, aki a járda szélén beszélgetett egy férfival, majd lépett kettőt, és megint leszólította valaki. Így van ez, ha valaki háziorvos, és elköveti azt a hibát, hogy gyalogosan közlekedik, gondolta a lány. Az emberek jó része azt hiszi, hogy minden egyes pillanatban képes üzembe helyezni magát. ezért faggatják, panaszkodnak neki, vagy a jobbik eset az, ha köszönetet mondanak. Iván egészen máshogyan volt jóképű, mint az edző. Fiatalabb is volt nála, és volt valami kellemesen kisfiús az arcában, amit minden nő, legyen az anya, feleség vagy ártatlan hajadon nagyon kedvelt.

Azt sugározta, hogy megbízható és figyelmes. Bezzeg tiniként nem volt az, de jót tett neki a kor, vagy a fizimiskája, mert egyértelműen látszott, hogy a városban sikere lesz minden téren. Úgy gondolta, ha finoman elkanyarodik a kínai üzlet előtt, és besurran az egyik árkádos udvarba, akkor elkerüli, és még vásárolni is lesz alkalma, amiről mostanság kissé megfeledkezett, mert minden pénzét Levire költötte. Hiába kapott tartásdíjat, vagy segítettek a szülei, hó végén már nem sok apró csörgött a pénztárcájában. Ezért lehajtva a fejét, meglapulva a fák takarásában beugrott egy kapualjba, ami egy belső udvarhoz vezetett. Máskor is szívesen útba ejtette az apró üzleteket, de most mindnek úgy megörült, mintha életmentést kínáltak volna neki. Azonnal belépett egy indiai ékszereket áruló aprócska boltba, de nem maradt sokáig, mert gyűlölte a füstölők illatát. Csípte, marta az orrát, ezért gyorsan kitámolygott, és átballagott a szemközti fehérnemű üzletbe, gondolva, néz magának egy csinos melltartót. Arról azonban megfeledkezett, hogy két lépcső vezet lefelé, ezért a következő pillanatban már zuhant is a kék szőnyegre, egyenesen a bolt közepére, ahol valaki élesen felsikoltott, amikor a vásárló váratlanul megérkezett. Bea próbálta volna menteni érkezése körülményeit, ezért csak annyit mondott dadogva, hogy melltartót szeretne.

 – Rendben! – felelte az eladó, és nem palástolta vigyorát. – Ezen a helyen ez gyakran előfordul. – Bea nem tudta, az esésre vagy a kívánságra gondol-e, de nem is volt ideje ezen gondolkodni, mert mielőtt feltápászkodott volna, egy ismerős kéz nyúlt felé, hogy felsegítse.

A jó istent verje meg, hogy van karma, vagy balszerencse, szisszent fel, mert épp az az Iván állt mellette, akitől menekülni akart.

 – Nem ütötted meg magad nagyon? – kérdezte aggódva. Fekete pólója úgy simult a testére, ahogy jobbféle női magazinok címapjain szokott a modelleken. Szája sarkában mosoly ült, de nem gúnyos, ezt azonnal látta.

 – Nem, kifejezetten hatásosan akartam érkezni! – felelte neki, és még látta, hogy az eladó gyorsan elfordul, hogy palástolja kibuggyanni készülő nevetését. – Jól vagyok, köszönöm. Te hogy kerülsz ide?

 – Ha hiszed, ha nem, anyámnak keresek köntöst a születésnapjára! Te meg úgy hiszem, melltartót…

 – Nagyon vicces! – felelte a lány, de a helyzetet nem lehetett már menteni. – Igen, feketét, csipkéset és nem túl vastag szivaccsal béleltet mutatnál nekem? – fordult a pult mögött állóhoz. – Már ha nem bánod, mert a köntösök itt vannak úgyis melletted.

 – Persze, nyugodtan, de ha tudsz tanácsot adni, szívesen elfogadom. Anya ötven lesz nem sokára…Hogy van Levente?

Bea úgy tett, mint aki nem hallotta a kérdést. Megsimogatta sajgó térdét, és teljes figyelmével azokra a darabokra koncentrált, amiket a pultra tettek eléje.

 – Egy bézsnek vagy rózsaszínnek biztosan örülni. Az minden nőnek tetszik, mert nem hivalkodó! – hadarta, amilyen gyorsan csak tudta, de nem akart Ivánra nézni, akinek olyan vadító illata volt, amilyentől egy ártatlan őzcsorda is beindult volna.

 – Igazad van. Szerintem, díjazni fogja. A kérdésemre nem válaszoltál.

 – Jól van! Életrevaló, helyes kölyök, és mindene megvan, amije kell – válaszolta élesen.

 – Ennek örülök. Jó volt látni a múltkor, igen tehetséges.

Azt hiszem, én most felpróbálnék párat, ha nem bánod! – mondta Bea mosolyogva, miközben igyekezett nem gondolni semmire. Ha tovább folytatják ezt a beszélgetést, az eladó biztosan mindenre rájön, ezért nem volt más választása, mint a nap folyamán másodszor is, menekülőre fogni.

 – Szívesen mondok véleményt! – hajolt egészen közel Iván, és ha Bea feje nincs tele Pálfival, bizonyára meg is szédült volna mosolygós kedvességétől.

De ismerte. Túl jól ismerte. Egy fokkal se volt jobb, mint a coach, ami azért is baj volt, mert be kellett látnia, hogy ő a link fajtát kedveli. Azt, amelyik szemrebbenés nélkül végiggyalogol a női szíven és még a sáros lábát is beletörli, később pedig elnézést kérően vigyorog, hisz nem tehet arról, hogy ragadnak rá a gyengébbik nem tagjai. Szívesen mondta volna, hogy ő nem ostoba, de volt rá egy élő, eleven bizonyítéka, hogy igen. Megrázta a fejét, és villámgyorsan, ahogy csak fájó lába engedte, eltűnt a próbafülkében.

 – Ezt a köntöst csomagold be légyszi! – fordult Iván az eladóhoz.

 – Az M-es jó lesz?

 – Igen. 

 – Ha nem, akkor szívesen kicserélem. Esetleg kérsz díszcsomagolást? Szalagot?

No persze, csóválta meg a fejét Bea. Kicserél ez a liba mindent, csak jöjjön vissza, és ha kéri, magára is köt piros szalagot, és úgy kínálja fel a testét a dögös doktor úrnak. A fene egye meg az összes pasit, akinek semmit nem kell tennie azért, hogy a nyakába ugorjon félóránként valaki. A fene egye meg Ivánt, hogy nem tud máskor köntöst venni, és neki össze kell futnia vele, hogy megdobbanjon a szíve, ami addig nem is moccant, csak ha Pálfit látta a pálya szélén közeledni.

A sorsának fonalait szövők bizonyára elaludtak, vagy elromlott a szövőgépük, különben hogy lehetne az, hogy egyszerre két lehetőséget is küldenek neki, pedig éveken át eszükbe se jutott, hogy létezik. Miféle disznóság ez? Még hallotta, hogy Iván fizet, poénkodik egy keveset, majd nyitódik és csukódik az ajtó. Na végre, sóhajtott fel. Elhúzott. Azzal félrerántotta függönyt, hogy megkérdezze az eladót, szerinte, jó-e a B kosár vagy kérjen C-t, mire azonnal szembetalálta magát Ivánnal és egy idegen hölggyel, aki döbbenten meredt rá. A fiú elnevette magát, és kacsintott egyet. A doktor úr elégedett volt a látvánnyal és ezt a szeméből áradó jókedv is bizonyította.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here