– Ez fájt! – szólalt meg Iván. – Ki gondolná, hogy benned ekkora erő van!
– Nem tudsz szólni? Mit rángatod a karom? – rivallt rá a lány. Erősen dobogott a szíve, mert a támadás emléke azonnal felhozta benne a félelmet, amit azóta elnyomott.
– Legközelebb meggondolom, mielőtt ilyesmit teszek! – morogta a másik. – Csak békésen meg akartam kérdezni, hogy van Levente.
Bea szeme összeszűkült haragjában.
– Köszöni, jól. Honnan a fenében tudsz róla? Mondd, nem tudnál inkább a válásoddal foglalkozni, vagy mit tudom én mivel?! Miért nem dolgozol, ahogy más rendes orvos?
– Dolgozom, de szabadnapot vettem ki mára. Nem lehet, hogy egy nap mégiscsak megismerkedhessek a fiammal? Nagyon bánom, hogy eddig nem törődtem vele. Szeretném ezt valahogy jóvá tenni.
– Ugyan hogy? Mondtam már neked, te nem létezel, pontosabban élsz valahol, de talán a világ végén, és nem is bánnám, ha ottmaradnál.
– Bea, kérlek! Tudom, hogy hibáztam. Nem vagyok a legjobb ember a Földön, de azért adhatnál egy esélyt, hogy valamiképpen rendezni tudjuk a kapcsolatunkat.
– Ó, csodás! – fintorgott a lány. – Ennyi év után mutassalak be, és valljam be, hogy hazudtam? Mit gondolna rólam?
– Nem tudom, de nem kellett volna ostobaságokat kitalálnod. Most nem lennél bajban.
– Na, ide figyelj, te okos doktor bácsi! Menj vissza az életedbe, keresd meg a másik fiad, és legyél vele boldog! Világos?
– Jól van. Nem értelek, de elfogadom. Nagy szemétség tőled, hogy nem engedsz hozzá, pedig biztosan szüksége lenne apára. A meznek örült?
– Nem hiszem el, hogy azzal akartad megvásárolni! – Bea olyan dühös lett, hogy dobbantott egyet a lábával, ami elég viccesre sikeredett. A komoly arcú, felelősségteljes doktor úrból kibuggyant a nevetés.
– Nevess csak, azt a legkönnyebb! És ne hidd, hogy egy kis mézes-mázos viselkedéssel meg ajándékkal megvehetők vagyunk. Jó pihenést, doki!
Iván megcsóválta a fejét. Hol volt már az a szolid-szelíd lány, akit rég elfelejtett volna, ha olyan marad, mint a gimiben. Akivé lett, az viszont nagyon tetszett neki, pláne, hogy nem adta magát könnyen, és esze ágában sem volt elájulni attól, hogy kisvárosi orvos lett őbelőle, bár nem szándékozott az maradni élete végéig. Mégis nagy változás volt ahhoz az ostoba kamaszhoz képest, akinek a grabancát, ha apja nem kapja el annak idején, valószínűleg elzüllik, vagy egy drogtanyán végzi. Gyűlölte őt akkor, amikor egyik este a fülénél fogva rángatta haza a parkból, de hálás volt neki, amiért nem engedte el a kezét. Apjával kapcsolatban mindig is vegyesek voltak az érzelmei, de azzal tisztában volt, hogy egy gyereknek valódi családra van szüksége. Elég sok évet vesztegetett már el az életéből, mire rájött, hogy Levi is fontos neki. Beát meg egyenesen csodálta.
Hosszan nézett utána, majd az órája jelezni jezdett. Aznap volt a válópere.
A bíróság téglaépülete előtt nem látta neje kocsiját, de ismerte, késni fog. Még akkor is, ha tudja, hogy nem szabad. Majd mosolyog piros ruhájában és a bíró mindent elnéz neki. Ám Evelin feketében érkezett, hatalmas napszemüveg keretezte az arcát, és látszott rajta, hogy mindent eltervezett előre.
– Ugye időben? – nézett a férjére, aki azt se tudta, hogy csodálja nyugalmát vagy egyenesen felháborítónak tartsa, hogy egy perccel a megbeszélt időpont előtt betipeg.
– Igen, épp csak…Noel?
– Mi van vele? óvodában van, mint mindig.
– Nem válaszoltál a láthatással kapcsolatos javaslataimra – Iván nem akart veszekedni, de ezt mégse hagyhatta szó nélkül.
Evelin gúnyosan elmosolyodott.
– Te egy idióta vagy, csak nem tudod! – mondta, de mire Iván kikérte volna magának, nyílt a hatalmas tölgyfaajtó, és kérették őket.
A bíró egy öreg, kopasz emberke volt, aki úgy nézett ki, mint Danny DeVito. Iván nem is tudott másra gondolni, mint a színészre, és várta, hátha előlép a pulpitus mögül, hogy kiderüljön, ugyanolyan apró, amilyen a sztár.
A tárgyalás sokkal, de sokkal durvábbra sikeredett, mint, ahogy gondolta, mert bár nem egyeztek meg előre a gyereknevelés ügyében, biztos volt benne, hogy Evelin nem gördít akadályt a láthatások elé, és nem kell kéthetente egy cukrászdában vagy játszóházban eljátszania az apát.
– Bíró úr! – Nézett fel a nő a telefonjából. – Mielőtt kezdenénk, szeretnék valamit elmondani. Kérem akarom, hogy a fiamat ezután egyedül én nevelhessem.
– Hallgatom, hölgyem! Bár nem bántam volna, ha nem most áll elő új információkkal! – DeVitonak magas, kellemetlen hangja volt, amitől Ivánra rájött a vigyorgás. Próbált felnőtt férfi módjára viselkedni, de a sípoló szoprán nem segített komolynak maradnia.
– Noel kizárólag az én fiam, de a jelenlegi férjem, aki remélem mindjárt csak ex lesz, nem az apja. Ennyit kívántam elmondani, és ezt bizonyítani is tudom.
– Micsoda? – kiáltott fel egyszerre a bíró és Iván is.
– Sajnálom, de itt vannak a papírok… Megcsaltam a férjem, és nem tudtam, hogy ki a valódi apa, ezért neki nem szóltam erről. Most azonban szeretném, ha velem maradna. Itt van az apasági teszt eredménye. Ne haragudj! – nézett Ivánra, akinek vörös volt a feje az idegességtől.
– Ne haragudjak? Tudtad és nem szóltál? Hát milyen nő vagy te? Undorító!
– Kérem a felperest, tartózkodjon a heves érzelemnyilvánítástól! Tény, hogy nem a legjobbkor közölte hölgyem, de a látni akarok minden papírt.
Evelin ekkor odatipegett nagyon szűk, fekete ruhájában, ami még inkább kiemelte alakját és szőke haját, majd átnyújtotta az iratokat. Iván úgy nézett rá, mint egy kígyóra.
– Mióta tudod? – sziszegte, ahogy közeledett visszafelé.
– Csak tegnap óta, bár sejtettem előbb is.
– Szemét vagy! – suttogta Iván.
– Tudom, de mindegy. Futó kaland volt, és nem akartam elvetetni, mert akkor még nem tudtam, ki a valódi apa.
A bíró a homlokáról a szemére csúsztatta a szemüvegét és hosszan vizsgálta az iratokat, majd nagyot sóhajtott.
– Meg kell állapítanom, hogy az alperesnek igaza van! Tényleg nem a felperes az apa, így nem tarthat igényt a láthatásra. Viszont a válást akkor is kimondhatjuk, ugye? Semmiféle békülő szándékot nem tapasztalok a felek részéről.
– Semmifélét! – kiáltotta Iván. – Gondoltál te Noelre? – fordult a felesége felé szikrázó tekintettel. – Mit fogunk neki mondani?
– Az igazat! – suttogta a szőke démon, és volt férje érezte, hogy ezt a csatát elveszítette.
Azt azonban cseppet sem bánta, hogy őt is, elvégre a válást is ő kezdeményezte. Sose szerette igazán, de ez nem volt meglepetés a számára, mert addig egyetlen nő se indította be a fantáziáját. Evelin azonban jó körökben mozgott és gazdag volt. Így azonban apósa nem vetheti a szemére, mennyit támogatta, hiszen ő meg nevelte más gyerekét. Szegény kisfiú…A válás után azt is fel kell dolgoznia, hogy nem az az apja, akit annak hitt. Ettől nagyon rossz kedve lett, és bármit aláírt, ami elé tettek, és exe összes feltételébe beleegyezett, csakhogy előbb szabaduljon. Úgy támolygott ki az enyhén dohszagú teremből, mint akit fejbe vágtak. A nap hiába sütött rendületlenül, Iván azon morfondírozott, hogy kevés őszinte és igaz embert ismert addigi életében. Még a felesége se volt az, pedig benne megbízott.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
