Vásárlás vs. hó vége

Minden nap, minden órában választunk… Ha akarunk, ha nem, mindenképp választás elé vagyunk állítva még akkor is, ha ez kínos vagy terhes. Ez ellen úgy védekezünk a leggyakrabban, hogy elkezdünk örülni annak a lehetőségnek, hogy választhatunk. Elkezdjük éltetni azt, hogy mily csodás érzés, hogy ránk van bízva annak eldöntése, hogy mit tegyünk.

Hogyan is választunk? Elsősorban a vásárlásnál pl. üzletet. A legtöbb nő azonnal bedobná erre, hogy kirakat alapján. Tudjuk mindnyájan, hogy a szem választ elsőre. Másodikra már az ész. A szem győzedelmeskedik, mert éhes, mert újra vágyik, mert nincs olyan nő, akinek elég ruhája van. A szem olyan, mint egy vadászó vizsla szeme, olyan horizontot lát meg, amit egy férfi 360 fokban sem lenne képes észrevenni. Az ész tesz egy gyenge próbálkozást, hogy neeee, hó vége van, nem fizettük be a gyerek ebédjét, még a vízszámla is megvan, de ezek mind-mind erőtlen kísérletek, ha egy nő vásárolni akar. És mikor nem akar? Én, a boltkóros, tudom, hangsúlyozom, tudom, hogy mindig akar. A kirakatok pedig csábítóak, még a csokinál is jobban. Majdnem felérnek a Nutella-csábítással!

 
 

Még akkor is akarok, amikor három boltból jöttem már ki, teli van a kezem szatyrokkal, és nem krumpli van bennük! Ha már alig van pénz nálam, akkor is keresek lehetőséget… Lehetőség meg mindig van. Ott csábít egy csinos kis bikini formájában, ami egy kedves kis turi ablakában integet. Az, hogy nem szeretem a bikinit, semmin nem változtat. Hiszen pöttyös, hiszen olcsó és leárazás is van.

Látom, hogy hívogat befelé… Belépek a turiba, a kezem tele cuccokkal, de nem gond, ilyenkor az eladó csaj is mintha kedvesebb lenne, mintha most nem lenne benn olyan fura szag, mint a legtöbb ilyen helyen. Ledobok mindent, elfelejtem a farmerruhát, amiért súlyos ezreseket hagytam ott alig fél órája és a kezem már a ruhákon van. Lazán végigseprem a fogason lévő felsőket, jöhetnek a cuki ruhácskák, a fenébe is, hogy mindig ilyenkor lóg ott egy helyes pántos, aminek tudja isten hogyan lehetséges, de jó a mérete. Az anyaga is…Most véletlenül sem nejlonos, nem érzem rajta, hogy na ez tuti, hogy PET palackból van…Mire, eljutok a csábos kis rózsaszínű bikinihez, már a kosaramba vándorolt két ruha, egy nadrág és egy öv. A nadrágokat nem szeretem. Nem vagyok bennük otthon. De ez itt most, na, ez nagyon szép…Nagyon jó a fazonja, jó feneket csinál. Minden készen áll arra, hogy megvegyem. És lehet kártyával fizetni! Kész szerencse. A hitelkeretem túllépve. Nem gond, most nem látok, nem hallok, lebegek valami természetellenes eufóriában. Nincs leállás.

A vigasz: a bikini rosszul áll, nem veszem meg. Apró örömök…

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here