London, 1940., Bastille napi felvonulás. A 19 éves angol-francia lány, Violett a tömegben nézelődött. Anyja küldte az ünnepségre azzal, hogy invitáljon meg egy magányos francia háborús hőst családi házukba vacsorára. Violette választása a 31 éves, magyar felmenőkkel büszkélkedő, jóképű francia idegenlégiósra, Etienne Szabora esett. Sorsuk ezzel megpecsételődött.
Az alig egy hónapig tartó románcot házasságkötés követte, majd az egyhetes nászutat követően Etienne-t Dél-Afrikába vezényelték. Violette kilenc hónappal később egészséges leánygyermeknek adott életet, akit Tania Damaris Desiree Szabonak keresztelt el. Férje eközben még mindig Afrikában harcolt, ahol 1942 októberében lelőtték. Soha nem láthatta kislányát.
Violette Szabo egyébként Violette Reine Elizabeth Bushell-ként látta meg a napvilágot: angol származású apja taxis, autóügynök és boltvezető volt, míg francia anyja ruhakészítő. A szülők az I. világháború sújtotta Franciaországban találkoztak, ahol a férfi a hadseregben szolgált sofőrként. Később Londonba költöztek, de az öt gyermekükből kettőt francia rokonaiknál hagytak, majd Londonban egyesült újra a család, amikor Violette tizenegy éves volt. A kislány gyorsan újra megtanult angolul, így két nyelven beszélt kiválóan.
Később, rövid házassága és gyermeke születése után elfogadta a titkosszolgálat felkérését, hogy legyen kém – azt gondolta, így tudja leginkább megbosszulni férje halálát. Annak ellenére, hogy a kiképzői szerint nem volt éppen ideális jelölt (bosszúvágyán kívül angol akcentussal beszélt franciája is szúrta a szemüket), mégis, egy rövid kiképzés után (ahol többek között megtanult lőni, egyenruhát felismerni, illetve ejtőernyővel ugrani – noha elsőre nem sikerült neki, és eltörte a bokáját) a tettek mezejére léphetett.
Franciaországi első bevetését sikeresen teljesítette: a németek által megszállt Franciaországban álnéven (melyet anyja nevéből képzett) kapcsolatot teremtett az ellenállási mozgalom és az angol titkosszolgálat között. Második titkos megbízatása során a normandiai partraszállás idején a hátországban működő ellenállás megszervezésében vett részt. Bár a feladatot, a francia ellenállás egyik vezetőjének megszöktetését sikerrel teljesítette, 1944. június 10-én a Gestapo fogságába esett. A párizsi börtönben többször megkínozták, megerőszakolták, majd a ravensbrücki koncentrációs táborba szállították. A táborban rettenetesen sokat dolgozott, éhezett, nyári ruhában állta a dermesztő hideget, ennek ellenére szinte töretlenül reménykedett a felszabadításban, és sok nőben tartotta a lelket. Végül azonban kivégezték, több, egykor kémként dolgozó társával együtt.
Halála után, 1946-ban a francia állam háborús nagykereszttel (Croix de Guerre), Nagy-Britanniában pedig bátorságáért poszthumusz György-kereszttel tüntették ki.
