Vonatút Bécsbe – egy váratlan találkozás története

– Bébi, te irányítod az életedet. – kezdett bele a barátnőm, Rita azon a mély, búgós hangján, majd rágyújtott egy cigire. – De hál’ istennek azért nem mindig! Főleg a te esetedben, cicám. Néha hagyd, hogy az élet úgymond…csak úgy megtörténjen veled!

Ezek a szavak visszhangzottak a fejemben, amikor a vonat ajtaja hangtalanul bezárult mögöttem. Bécsig még bő két óra az út, célszerű lenne egy kényelmes helyet találnom magamnak. Nyugodtan, teljes lelki békében akartam felkészülni az állásinterjúra.

 
 

Senki nem vádolhatott azzal, hogy nem mertem fejest ugrani az életbe. Még aznap kiraktam a férjemet, hogy tudomást szereztem róla, hol és kivel tölti azokat a bizonyos “túlórákat”. Végül is nem is hazudott akkorát, mikor azt mondta, dugóban van. Sajnos azonban nem épp rólam mintázták a “felállsz, kibírod és mész tovább!” típusú nők szobrát. A feje tetejére állt a világom – még szép, hogy nem tudtam benne két lábbal megállni. Az az önhitt, kígyó főnöknőm kapva kapott a hibáimon, és már repültem is a munkahelyemről. Kész szerencse, hogy legalább pénzem van.

– Most végre újjászülethetsz! – próbált vigasztalni a barátnőm a maga stílusában. Nem ment neki. – 40 évet leéltél, hát, mondjuk úgy, a kispadon… a következő 40-ben viszont még azt csinálsz, amit akarsz!

Óh, Rita, ha ez ilyen egyszerű lenne!

– Szabad ez a hely?

Felpillantottam. A vakítóan kék szemeit vettem észre először. Aztán a többit is: katonásan rövidre nyírt, fekete haj, laza póló, hátizsák. Bátortalanul bólintottam.

A következő pillanatban hatalmasat fékezett a vonat, én pedig rögtön csillagszemű útitársam ölében landoltam. Ha mindez nem lett volna elég kínos, a kezemben tartott cappuccino is mintha csak arra várt volna, hogy kiömölhessen az új, hófehér ingemre.

– Jaj, elnézést… – motyogtam lángvörös fejjel, majd lesütött szemekkel visszaültem a helyemre. Az ingemből facsarni lehetett volna a kávét. Csillagszemű viszont szinte mintha örült volna a hirtelen jött “találkozásnak”. Még a végén kiderülne, hogy tetszem neki. Pedig legfeljebb egyidős lehet velem. És ha nem lennék ennyire zavarban, szívesen legeltetném rajta a szemem. De ezek a férfiak megtehetik, hogy 10 évvel fiatalabb nővel kezdjenek ki. Vagy egyszerűen csak házasok.

Lopva a gyűrűsujjára pillantottam. Karikagyűrű sehol.

– Imre – nyújtotta nekem jobbját. Kezet fogtam vele. Ekkor vettem csak észre, hogy egy tízes csomag zsebkendőt akart csak átadni. Jót nevettünk.

– Mi dolga Bécsben? – kérdezte a legvonzóbb férfihangon, amit valaha is hallottam. Nyeltem egyet.

– Nos… dióhéjban annyi, hogy Bécsben van az én jövőm. Akár össze fog jönni ez az állásinterjú, akár nem. Először is el kéne jutni oda, ugyebár. De azt hiszem, gyalog hamarabb odaérnék.

Ez igaz is volt. Már van fél órája álltunk egy kisebb falu határában. Műszaki hibára hivatkoztak, de persze bármi lehetett. Imre közben elmesélte, hogy szintén az osztrák fővárosba tart: egy kisebb kávézót üzemeltet egy gyerekkori barátjával, de gyakran hazalátogat Budapestre a családjához. Csak beszélt és beszélt, én pedig figyelmesen hallgattam. A mosolya különösen édesnek tetszett. És még valami megfogott benne, amire csak később jöttem rá, mi lehetett: az az életöröm és szenvedély, ami belőlem már egy ideje kihunyt.  Amire talán Bécsben újra rálelek.

Az állásinterjút már lekéstem. Ez biztos. Mégsem voltam teljesen csalódott, sőt; amiért mentem, megtaláltam, csak máshol.

Ott, azon a vonaton azt éreztem, hogy újra élek, hogy még mindig meg tud remegni a térdem és görcsbe állni a gyomrom.

A vonat végül egy óra után tovább indult. Imrével éjfélig beszélgettünk a kávézójában – mikor csináltam ilyet valaha is? Kiderült, hogy nincs is messze az apartmantról, amit lefoglaltam. Azt hiszem, általában mi irányítjuk az életünket, de azért néha odafentről valaki besegít.

A sarkon egy taxi állt. Imre szomorúan bólintott.

– De csak azért, mert korán kell kelnem. – szögezte le. – És ezt még mindenképp elkérem előlegbe. – azzal magához rántott, és forró szenvedéllyel megcsókolt.

Bő egy éve már, hogy az a vonat megállt és az a csók elcsattant. Most már mindkettőnknek van karikagyűrű az ujján.

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here