A lányt Lucának hívták, legalábbis ezt mondta, de a házban lévők egyike se hitt neki. Mindegyikük azt gondolta, megjelenése a sráccal nem lehet a véletlen műve. Épp akkor tévedtek volna el? És ez azért nem egy akkora erdő, hogy ne találtak volna ki. Ha bekopogtak, akarnak valamit, efelől mindhárman meg voltak győződve, de nem mondták ki.
A fiú meg se szólalt, csak a nevét mormogta el. A lány haja vizesen tapadt a nyakára, szeme alatt karikák sötétlettek, és azonnal kibújt vizes bakancsából. Minden mozdulata lassú és megfontolt volt, nem kapkodott annyira, ahogy elvárták volna tőle, ha olyannyira fázik, mint mondta. Lea Diára nézett, és ajkába harapott. Luca barátja a kandalló mellé lépett, finoman letette a hátizsákját, és csak bámulta a lányokat.
– Tényleg köszönjük, hogy itt lehetünk! – szólalt meg a lány újra fegyelmezett hangon. – Reggel megyünk is tovább, csak egy kis száradásra vágytunk. Jaj, miket beszélek, szóval melegedni akartunk, mert a vihar…Errefelé nincs sok hely, ahol az ember meghúzhatná magát…
– Hogy találtátok meg ezt a házat? – kérdezte Dia halkan, de hangjában éllel.
Luca vállat vont és felsóhajtott.
– Tudtunk róla, a bátyám is járt itt valaha. Mesélte.
– A bátyád? – nézett rá Miki sápadtan, ami nem volt feltűnő a gyér fényben, de Lea észrevette.
– Igen! Szabolcs.
A csend ekkor jéggé dermedt, mintha egyszerre lekapcsolták volna a meleget és a fényt is. A lány arca megkeményedett, nem fenyegetően, inkább úgy, mint aki emlékeztetni jött az ottlévőket valamire. Egy titokra, egy adósságra, amelyet törleszteni kell.
– Tudom, kik vagytok… – folytatta. – Csak nem akartam azonnal megmondani, de most már mindegy. – Bence, a fura barát felszisszent, mint aki ez utóbbi állítással nem egyezik teljesen.
Lea felpattant, körbenézett, mintha valami olyasmit keresne, ami megvédené őket a betolakodóktól, de nem látott semmit a régi bútorok között, ami hasznára lehetett volna. A másik kettő szinte fel se fogta, amit hallott.
– Mit akarsz? Miért jöttetek ide? – Dia hangja jóval hisztérikusabb lett. Kezdett rajta eluralkodni a pánik, pedig már majdnem megnyugodott, mielőtt megérkeztek a vendégek.
– Semmit…Ami történt, megtörtént, nem tudunk rajta változtatni…Csak azzal a fránya igazsággal van baj, nem?
A kandallóban egy pillanatra fellobbant a tűz, mintha be akart volna szállni a beszélgetésbe, majd visszahunyt, de a fiú arcán sötét felhő vonult át. Odakint a szél felerősödött. Bár még semmi nem történt, a házban lévők tudták, hogy valami éppen akkor kezdődik. Vagy a leszámolás, vagy épp a dolgok rendbetétele, ezt nem lehetett kiszámítani.
– Nem tudom, milyen igazságról beszélsz, de ideje innunk egy forró teát vagy kakaót, nem? – Lea hangja olyan volt, mint egy gondoskodó anyáé, aki épp menteni akarja a legkínosabb helyzetet is, elhitetve mindenkivel, hogy a meleg ital megoldás lehet.
Válasz nem érkezett, ezért megfordult, és belenyúlt a táskájába, amelyben valóban volt teafilter és kakaó is.
– Ki kér?
A többiek úgy néztek rá, mintha bolondnak tartanák, csak Miki mert felelni.
– Üljetek le, kicsit engedjük ki a gőzt! – vette kezébe az irányítást.
– Furcsa – jegyezte meg Luca. – Az ember azt hinné, hogy egy ház, ami üresen áll, sokkal hidegebb és nyirkosabb, de nem így van…Mintha a falak is…– Elhallgatott, majd a társaságra pillantott. Élvezte, hogy uralja a félelmüket. Dia majdnem felsikoltott, pedig kintről nem érkezett semmiféle jel, de a karma már odabent elkezdte munkáját.
Lea miközben az apró pultnál rendezgette a bögréket, azon törte a fejét, hogyan tudnának megszabadulni a párostól. Hallotta a lány hangját, de nem akarta, hogy eljusson fülébe egyetlen mondata se. A barátja a vészjósló tekintetével sokkal nagyobb fejtörést jelenthet mindnyájuknak, ezt sejteni lehetett, de mégiscsak hárman voltak kettő ellen. Ha valóban ketten érkeztek, és nem bújik meg odakint Szabolcs, hogy lesben állva támadjon.
– Tudjátok, a bátyám mindig úgy beszélt rólatok, mintha még mindig köztetek lenne. Mintha nem is történt volna az, ami…Mintha nem is „esett” volna le…
– Baleset volt! – szólalt meg Dia. Kezét ökölbe szorította, úgy tűnt, robbanni készül.
– Persze! Olyan gyakran történnek balesetek ilyen helyen, nem? – Bence végre szólásra nyitotta a száját, és maró gúnnyal tűzdelte tele az utolsó mondatot.
– Főleg, ha valakit szédítenek, majd visszautasítanak, nem?
Dia most egyenesen a srác szemébe nézett. Szeme sötéten villant, és a bőre világított.
– Mit akarsz? Válaszolj és ne hazudj! – kiáltotta.
A vendég már-már kedvesen elmosolyodott.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
