Régóta ismerem a lányokat, szeretem is őket a hülyeségükkel együtt, de most haragszom rájuk. Igazságosztóként akarnak tündökölni, pedig erre senki nem kérte őket. Nincs szükségem megmondó-emberre sem, hiába hívják ezeket jótékonyan barátoknak.
Tibi az Tibi. Nem tökéletes, de ez mit sem számít. Én sem vagyok az, mert türelmetlenségemet és a szeszélyeimet olykor magam sem viselem jól. Persze, okom van kiborítani a bilit, de nem sikerül mindig kellemesen. Ugyan mikor kellemes, ha valaha felemlegeti a kapcsolati problémáit, vagy szemrehányást tesz?
Nehezen jöttem ki a hullámvölgyből. Ádám nagy szerelem volt, tényleg úgy hittem, ő az igazi. Aztán nagy pofára esés lett a vége. Úgy csalt meg, hogy észre sem vettem. De tényleg. Nem dugtam a homokba a fejem, fel se tűnt, hogy másfelé kacsingat. Hittem és bíztam benne, még akkor is, amikor egyre gyakrabban közölte, hogy fáradt vagy fáj a háta. Ilyenkor persze nem volt szex, de én inkább megmasszíroztam, mintsem szemrehányást tettem volna neki. Egyetlenegyszer borultam csak ki, de akkor úgy nézett rám, mint valami elvetemült bűnözőre, aki jogtalanul követelőzik kényelmes cellaért.
Elment. Magamba zuhantam, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak, hogy mennyire jelentéktelen vagyok. Mindenkitől azt hallottam eddig, hogy hű, gyönyörű vagyok, micsoda alakom van meg hasonlókat. Még narancsbőröm sincs, ami eleve felháborító. Ehhez képest Ádám talált egy anyukát, akinek gyereke van, biztosan striák tarkítják a hasát, és nem gyönyörű. Valamit azonban tud, amit én nem. Még hogy a szépség számít! Ugyan már!
Tibiben azt bírom, hogy nem alakoskodik. Ő az, aki. Úgy is beszél és cselekszik. Rendkívül tehetséges, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Még nem tudja senki, de én már most büszke vagyok rá. Minden pillanatban figyel rám, megnevettet. A lányok meg elmehetnek a francba, ha ezt nem tudják elfogadni. Utálom, hogy szembesíteni akarnak a szerintük rossz választásommal. Bezzeg Ádámnál egyikük sem akart, mert magas volt és jóképű. Sokat számított…Ott egye a fene az egészet.
Amikor Péter Alex meghívott a kiállítás megnyitójára, nem mondhattam nemet. Ő a nővérem volt férje, városszerte ismerik, és tudom, hogy kedvel. Nem is igazi megnyitó lesz, mondta, hanem alkalom az ivásra, a festmények pedig díszletül szolgálnak. Kicsit későn jutott eszébe szólni, de ő már csak ilyen.
Felrohantam Tibi lakásába, még kulcsom nem volt hozzá, de tudtam, hol rejti a tartalékot. Az üres virágcserép aljára ragasztotta.
Amikor beléptem, azonnal megcsapott dezodorjának illata és elámultam azon a mérhetetlen renden, ami fogadott. Tágas lakás volt és messze ízlésesebb, mint gondoltam. Két szobából állt, a kisebbikben voltak a ruhái. Kinyitottam a nagyobbik szekrényt, és tele volt jobbnál jobb cuccokkal. Nem olyan csúnya nadrágokkal, amiket eddig láttam rajta. A pólók is csodásan hajtogatva sorakoztak egymáson, semmi felirat vagy hivalkodó marhaság. Leesett az állam. Ez meg mi? Miért látom őt mindig másban?
Épp az egyik után akartam nyúlni, amikor üzenetet kaptam tőle. Azt írta, a kisebbik szekrényben találok ruhákat, onnan hozzak neki valamit, hogy ne ússzon el kukoricaország tengerében.
Direkt elterelt a nagyobbiktól. Mi célja az egésszel? Mire megy ki a játék? Eddig meg voltam róla győződve, hogy becsületes és egyenes. Kicsit lefagytam. Talán a lányoknak lesz igaza mégis? Nem vagyok jó emberismerő, kezdek rájönni. Leültem az ágy szélére és csak bámultam a szépen sorba rakott ingeket, pulcsikat. Egy másik világ másik embere bújt meg odabenn. Vajon szóvá tegyem-e, töprengtem. Mi lehet a titok?
Azonnal felhívtam Julit és megmutattam neki, mit találtam. Elképedt, és csak annyit mondott, legalább jobb az ízlése, mint gondoltuk. Nem ezt a választ vártam, nem is tetszett különösebben, mert azt szerettem volna, ha megértőbb a helyzettel kapcsolatban. Bár magam sem voltam túl megértő.
Kiválasztottam egy jó szabású farmert, ami nem volt fazékkék, és egy fekete pólót, amely biztosan jól fog mutatni majd Tibin, aki eddig rejtőzködött. Vajon melyik énje az igazi? Mit titkol, amit még nekem sem akart elárulni? Persze, nem gondolta, hogy kutatni fogok utána, de nem szándékosan tettem, legyen ez a mentségem.
Szépen visszacsuktam a szekrény ajtaját, és már indultam is volna, ha a kisördög nem bújik belém. Persze, hogy nem hagyott nyugodni a másik szobában lévő komód sem. Az íróasztal fiókja zárva volt, de én tudtam, hol lehet a kulcsa. Egyszer, amikor webkamerán keresztül beszélgettünk, észrevettem, hogy a könyvespolcról vette elő, valamelyik könyv mögé rejtette. Még nevettem is rajta, mert nem hittem, hogy nagy titkai lennének.
A komódban nem volt semmi különös, nem is izgatott nagyon. De az íróasztal annál inkább. Végigtapogattam az alsó sort, de sehol semmi. Végül a második sor közepén megleltem az apró, jelentéktelen kulcsocskát. A filmekben ilyenkor mindig belép valaki a lakásba, és a kíváncsiskodó lebukik, vagy gyorsan elbújik.
Engem azonban ez a veszély nem fenyegetett. Tudtam, hogy Tibi megbízik bennem. Nem érdemeltem meg, erre a bizalomra nem szolgáltam rá. Lásd, most a kutakodás.!
A kicsinyke kulcsot bedugtam a legfelső fiók zárjába, és már nyílt is a fiók. Egyetlen egy kéziratcsomó volt benne. Az volt a címe: P. könyve.
P, mint Panni?
Mielőtt fellapozhattam volna, megcsörrent a telefonom. Zsuzsa keresett. Azt mondta, lesz egy kis meglepetése Alexnál, de bármi történjék, legyek türelmes és mosolygós. Erre a kérésre visítottam egy nagyot. Ki a fene tud ilyen lenni, amikor figyelmeztetik rá?
– Mit találtál ki? – kiáltottam cseppet sem kedvesen. – Én agyonütlek, ha nem mondod meg.
– Inkább figyelj az órára, mert nem sokára találkozunk! Nagy a forgalom! – mondta nevetve és kinyomott.
Ha lett volna fegyverem, biztosan lelövöm mérgemben. Rápillantottam a telómra. Még két órám volt, hogy hazaérjek átöltözni, aztán elvigyem Tibi holmiját a moziba, no meg hogy odaérjünk. Mégis bele kellett olvasnom a kéziratba.
Az első oldal így kezdődött: P. okos és csodálatos, de legszívesebben megölném.
Kép forrása: Pinterest