A csúnya férfi 2. rész – Tibi

"Magam előtt látom gyönyörű arcát, érzem hosszú combjait, amik rám fonódnak, és tudom, hogy most le kell győznöm önmagam, nem gondolhatok mindig a szexre."

Szerelmes vagyok. Panni életem legjobb nője. Annyira szép, hogy eláll a szavam tőle. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért szeretnek ennyire a fentiek? Mert biztos, hogy szeretnek, ha ilyen nőt repítenek az ölembe. Én erre a nőre nem tudok másként nézni, mint földre szállt istenségre. Gyönyörű és okos. Én nem vagyok gyönyörű, max. közepes. Az ilyen fickók, mint én a középsuliban láthatatlanok, és már attól magukhoz nyúlnak, ha csaj elsétál mellettük az esőben.

Azóta persze sok minden változott, mert elvégeztem az egyetemet, elköltöztem otthonról, és rájöttem, hogy írni fogok, mert az szórakoztat. Természetesen humoros jelenetekre gondoltam, azokban jó vagyok. Megkerestem egy-két stand up-ost, bejött nekik a stílusom. Igaz, hogy csak abban az esetben voltak hajlandók szerződést kötni velem, ha soha nem árulom el, hogy én írom nekik a szöveget. Belementem, mert a pénz kell.

 
 

Amint kiderült, hogy tehetséges vagyok, azonnal regényben gondolkodtam. Semmi novellácskák, amelyen csámcsog a jó nép, hanem kell egy regény, ami tarolni fog. Ekkor döntöttem el, hogy megbújok egy mozi pénztára mögött, mint egy álruhás királyfi, és onnan figyelem az embereket. A filmek nem csak akkor árulkodóak, ha nézi vagy megéli őket az ember. Ha jönnek kifelé a vetítésről, ezer gondolat ül az arcukon, azokat ki is mondják. Komolyabb tanulmány ez róluk, mint bármilyen pénzes kutatás.

Amikor legelőször megláttam Pannit, azonnal beleszerettem. Aki ismeri őt, azt feleli erre, hogy ezen nincs mit csodálkozni. Azon lehetne, hogy Panni szóba állt velem, sőt belement egy találkába is. Otthon megálltam a tükör előtt és azonnal eldöntöttem, hogy leadom a pocakom. Azóta egy kiló sem ment le, de már nem gyötröm magam.

Szeretjük egymást, és erre nem keresek magyarázatot. Ugyan minek? Az ágyban is fantasztikus vele, mert az lehetek, aki vagyok, nem kell megjátszanom magam. És ki ne kívánna egy bombázó csajt, aki intelligens is? A haverok dobtak egy hátast, amikor megmutattam nekik a képét. Az az idióta Márkó benyögte, szerinte én biztosan valami drogot használtam, amikor becserkésztem. Elküldtem melegebb éghajlatra, miközben a szám körbeszaladt a fejemen.

Sokat vagyunk együtt, és ha látom, hogy nevet, esküszöm, nem akarom, hogy bárki nyála csorogjon, de a világ menten szebb lesz, ha bevallom, ha nem.

Egyetlen egy dolog van, ami nem klappol: a barátnői. Tudom én, hogy a nők túlságosan adnak egymás véleményére, de az a két kígyó legszívesebben kasztrálna engem. Belemosolyognak a pofámba, de hátam mögött élezik a kést. Érzem a tarkómon, hogy bizsereg a fém, szúrnának többször is, hogy hatásos legyen.

Próbáltam már humorral közelíteni feléjük, persze sikerült. Látszólag. Nevettek és még a fintoraikat is el tudták nyomni, de tudtam, lenéznek. Nemcsak rondának tartanak, de még szerencsétlennek is, aki egy moziban dolgozik. Nem fogok kiállni a főtérre ordibálva, hogy bizonygassam annak a két ostobának, hogy több van bennem, mint hinnék.

Panni boldog velem és én is vele. Más aligha számít. Kivéve akkor, ha telebeszélik a fejét és megpróbálják rávenni, szakítson velem. Ilyenek a nők, tudom. Piszkálja a csőrüket, ha valaki nem Jason Momoa. Márpedig én nem vagyok, és nem is akarok az lenni.

Nem, ez nem duma. Nincs nekem semmi bajom magammal, mert nem attól vagyok boldog és elégedett, hogy jól nézek ki.

Minden, ami körülvesz, lám, engem igazol. Egy olyan jelentéktelen külsejűnek is, mint én, lehet jó nője. Én vagyok a kivételt erősítő szabály. Teszek mindkettőjükre!

Panni hív, ideje befejeznem az elmélkedést. Felveszem, fülig mosoly vagyok, mert ez a lány örül nekem.

– Hello, Pacino! – mondja.

– Hello, Grace!

Pacino azért vagyok, mert szerinte a mosolyom hasonlít rá. Ő meg Grace azért lett, mert Grace Kelly volt az első szőke nő, aki eszembe jutott a filmsztárok közül.

– Mikor végzel? – kérdi izgatottan.

– Magammal? – kérdem komoly hangon.

Felkacag.

– Ne idétlenkedj! Szeretnélek elvinni egy buliba.

– Ma? De hát át se tudok öltözni! Olyan leszek, mint egy élő popcorn automata. Messziről tudni fogják, hogy benn ültem a kukorica-felhőben.

Megint kacag.

– Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, de felugrom hozzád, és viszek másik cuccot, csak mondd, mit!

– Jaj, tündérbaba vagy! Ugye tudod, hogy felkötném magam az ajtókilincsre, ha te nem volnál?

Hallgat.

– Mi a baj? – faggatom.

– Nem szeretem, ha így beszélsz. De ha nem tetszik az ötlet, maradhatunk otthon is, benne vagyok egy kis entyem-pentyemben megint.

– Nem vagy te enyhén ledér nőszemély? – adom alá a lovat.

– Az vagyok, és neked köszönhetem. Szóval, mi legyen?

Magam előtt látom gyönyörű arcát, érzem hosszú combjait, amik rám fonódnak, és tudom, hogy most le kell győznöm önmagam, nem gondolhatok mindig a szexre.

– Menjünk csak, szeretném, ha ország-világ tudná, milyen csodálatos csajom vagy.

– Akkor ezt megbeszéltük. Fél kilencre odamegyek, jó?

– Persze. Azért elárulnád, hová megyünk?

– Nem, semmiképp! Hadd legyen csak meglepetés! A lányok is ott lesznek, légy velük kedves!

– Más se tudnék, elvégre le akarom venni őket a lábukról.

– Felesleges – hangzik a válasz.

– Mert már sikerült? – kérdem enyhe gúnnyal a hangomban.

– Tibor, édes drága Tibor! Nem fontos, hogy ők mit gondolnak. Az sem, mit mondanak. Én veled leszek akkor is, ha lasszóval fogják meg a holdat és karámba zárják…

– Kegyed nem készül írónak? – kérdem ámulva.

– Semmiképp! Én ismerek egyet, aki épp a világhírnév felé tör. Nekem bőven elég az árnyéka.

Hallgatom kedves mondatait, és újra meg újra elhiszem, hogy ez a lány szeret engem. Minden rezdülésével érezteti. Akkor meg mitől tartok? Merthogy tartok valamitől, az biztos, csak fene nagyképűen tagadom. Belül azonban dolgozik bennem a szorongás.

Popcorn szagú pólómban végigloholok az előcsarnokon, és azon töprengek, hogy mondjam meg a fiatal párnak a sarokban, hogy ideje szobára menniük…

Folytatjuk…

Előző rész

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here