A régi osztálytársad épp bejelentkezett Mallorcáról, a szomszéd most gurult be a tűzpiros kocsijával, te meg csak két újabb szarkalábbal gazdagodtál. Hát jólvan ez így, kérem szépen?
Dióhéjban: igen. Hosszabban kifejtve: Kit érdekel, hol tart a másik? Jó, tudom, téged. Meg még közel nyolcmilliárd másik embert, de most nem ez a lényeg. Az állandó összehasonlítgatás, a másokhoz való méricskélés szélsebesen rántja a mélybe az önbizalmad.
Oké, akkor ezen túl nem mérem magam másokhoz, és élem a vidám kis remete életemet. Sajnos a dolog távolról sem ennyire egyszerű. Még ha kis sem mozdulsz otthonról, akkor sem zárhatod el magad teljesen a negatív ingerektől. A Facebook és az Instagram gondoskodik róla, hogy mindig úgy érezd: mások sokkal színesebb életet élnek, mint te. Ott bizony együtt a család, mindenki eljár futni, amit aztán megünnepel egy romantikus vacsorával egy puccos (és lehetőleg drága) étteremben.
Azt már persze elfelejtik kiposztolni, hogy a romantikus este egy kiadós veszekedéssel zárult, mert Béla már megint nyitva felejtette a kaput, Éva pedig túlontúl kedves volt azzal a pincérrel. A lelked mélyén persze tudod, hogy amit kiposztolnak, az csupán a valóság egy szelete, de az első benyomás mindig az marad, hogy a te életed ehhez képest egy szar. A Facebook persze úgy van kitalálva, hogy függj tőle, viszont te szabod meg magadnak, mennyi időt szánsz rá. Ne nézegesd mások állandóan mások életét, és hidd el, jobban fogod érezni magad.
Nekem két dolog segített eddig abban, hogy kevésbé mérjem magam másokhoz: az idő és az, hogy végre tényleg boldog akartam lenni. Gondolj csak bele: alapból baromira nem ugyanonnan indulunk. Útravalónak persze mindenki kap néhány plusz jelet, csak persze nem mindegy, hogy mit és mennyit. Igazságtalan dolog ez, fájó, de felesleges rajta rágódni, abból kell kiindulni, ami van.
És ebben rejlik egyébként a csapda: persze, hogy előrébb tart a volt gimis barátnőd, ha kapott egy házat a szüleitől, fizették az egyetemi éveit, ráadásul gyerekkorában többet foglalkoztak vele, így egészséges önbizalomra tehetett szert. Egyébként ez a ritkább eset, a legvalószínűbb az, ami nálad is fennáll: sokat szenvedtél, viszont nem biztos, hogy eléggé értékeled az élet eddigi ajándékait. Valahányszor arról panaszkodok a páromnak, hogy miért csak három szál hajam van, kedvesen lehurrog: ezt leszámítva szerinte viszont mindenem tökéletes. Észre kell venni azt is, ami van, és abba kapaszkodni.
A másik, amit még én is gyakorlok: nem lehet egyből a csúcsra jutni. Egyébként nem is kell, különben hol lenne a megszerzett siker élvezete? Meg amúgy is, a boldogság már csak ilyen, nem adja könnyen magát. Jutalmazd meg magad minden egyes erőfeszítésért, ha megvan az az előléptetés, igenis menj el arra a masszázsra, amire már fél éve sajnálod kiadni a pénzt.
Nem ugyanonnan indulunk, nem ugyanazok a nehézségeink, és nem is ugyanazok feltétlenül a céljaink. Megnyugtatlak: így is össze fogod néha hasonlítgatni magadat a környezeteddel. De nem mindegy, milyen mértékben.
