szerda, május 8, 2024
Egész életemben arra törekedtem, hogy tökéletes feleség legyek. Már az óvodában eljátszottam, valami hasonlót, bár ott a többiek azt hitték, hogy csak egy mindent eltűrő, nyavalygásmentes liba vagyok, akinek fát lehet vágni a hátán. Az óvó néni azonban szeretett....
Három napig nem igazán voltam önmagam. Nem csináltam semmit másként, mint szoktam, de belül nem voltam a régi. Már soha nem lehetek az, mert megváltoztam, bár ez nem teljesen rajtam múlt. Közhelyes lenne kijelenteni, hogy kinyílt a szemem, mert addig...
Már a reggel hazugsággal kezdődik. Azt játszom, hogy elégedetten kelek fel, mert a tegnap esti szex kielégítő volt. Nem volt az. Nem azért, mert pontosan tizenegy percig tartott, láttam az ágy melletti kijelzőn, hanem mert nem volt benne semmi....
Nem tehettünk úgy, mintha lányunk kérdése nem hangzott volna el. Egymásra néztünk, és a férjem elkezdett valamit hadoválni. Én képtelen voltam még egy hazugságot kimondani. Ez a hazugság stop azonban csak arra a napra vonatkozott, tudom előre. Láttam, ahogy...
A ruhám gyorsabban meglett, mint gondoltam. Fekete, pántos, hátul nyitott, elöl rafinált hajtásokkal karcsúsít. Nagyon tetszik. Amikor felvettem és kijöttem a tükör elé, az eladólány arca elárulta, hogy jól áll. Nem mintha én magam ezt nem tudnám, de a...
Hatalmas csend uralta az elmúlt két napunkat. Lőporos hordón ülünk, és nem tudjuk, melyikünk alatt fog robbanni. Valószínűleg mindketten azt hisszük, a másik fog meghátrálni. A meghátrálás azonban nem jelent abszolút vereséget, mégis tisztában vagyunk a pozíciónkkal. Lassan már...
Miközben a sminkemmel bajlódom, elmegy a kedvem. Valami váratlan rosszkedv tör rám, nyoma sincs bennem a nemrég még borzongató izgalomnak. Nem sikerül jól szemkontúrom, most keménynek láttatja az arcom. Letörlöm, és újra próbálom, miközben feszíteni kezd a rossz érzés....
Az üvegfalú irodaház rideg, mint mindig. Sose éreztem jól magam ott, ha beszaladtam valamiért. Szerencsére ritkán fordult elő, inkább csak, ha meglepetést akartam szerezni. Most sem akarok mást, csak nem lesz kellemes, mint egy házassági évfordulón vagy születésnapon. A...
Szép pár, állapítom meg azonnal. A fiú, vagy pasi, nevezzük akárhogy az a hím, aki tudja magáról, hogy jól néz ki, és mindenkit megkaphat. Ehhez még pénz is párosul, és ez félelmetes kombináció, már akkor, ha valakit lázba hoz...
Beülök a kocsimba és hazavezetek. Nem telefonálok közben, nem hívogatom a férjem, megpróbálok türelmes lenni, bár a jobb lábam folyamatosan remeg vezetés közben. Nézem a sötét utcákat, a rohanó embereket és arra gondolok, milyen jó nekik. Nem sejtik, hogy...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb