szombat, december 21, 2024
Mónika vagyok. Majdnem negyvennégy éves és gyereket várok. Nem az iskola bejáratánál. Jaj, dehogy! Az is elő szokott fordulni, az egyszerűbb eset, mert nem végződik szüléssel. Tudom, ebben a korban, meg bolond vagyok és felelőtlen. Kaptam én hideget-meleget ebben...
Miután csend lett a lakásban, csend lett bennem is. Nagy levegőt vettem, nem öltöztem át, csak azt a nyomorult magas sarkút cseréltem tornacipőre. Láttam, hogy minimum fél órát fogok késni, de nem kapkodtam. Ha meg akar várni, megvár. Futólag...
Nem bántam, hogy jelentéktelen dolog miatt kellett visszamennem az irodába. Azt se, hogy nehezen tudok figyelni, mert kettős érzések kavarogtak bennem. Lehetett volna akár jó is ez a nap, de nem volt. Megismertem Liza kellemesebb oldalát is, amit nem nekem...
Ahogy véget ért a nagy önfeltárulkozás-vágyakozás a gyerekek részéről, alig kaptam levegőt, azonnal ki kellett jutnom a teremből. Az egésznek semmi értelmét nem láttam, de meg nem mertem volna szólni, mert a többi buzgó anyatigris leharapta volna fejemről a...
Azt mondják, mindent meg lehet szokni. Lassan nekem is sikerül csodás új helyemen, mert az ügyfelek földrajzi hiányosságain már nem is mosolygok, nem az a dolgom. Finoman elmondom, hogy mi hol van, mikor érdemes utazni és ennyi. Én arról...
Néha azt gondolom, a gyerekek azért vannak, hogy tükröt tartsanak nekünk, máskor meg, hogy még a vécén se legyen nyugtunk minimum húsz évig, de előfordul az is, hogy bájosak és kedvesek. Másoké, főleg májusban, úgy harminckettedikén… Az enyémek mindent...
Az a szőke démon, ciklon, vihar, hurrikán…Mindnek nevezhetném, de nem teszem. Egyszerűen azért, mert nem csak ez, hanem menyasszony. Egy olyan ember menyasszonya, akit ismerek. Sőt, engem akart elvenni. Állítólag. Csak elfelejtett szólni a szüleinek. Azok meg neki. Szóval...
Hogy ez honnan jutott eszembe? Hát onnan, hogy a hatalmas ebédlőben akár táncolni lehetett volna, akkora asztal volt megterítve. Ha a mennyezeten gyertyák lógtak volna, még a Harry Potterben hiszem magam, így azonban csak egy kivégzőosztag csőre töltött puskái...
Eljött a szombat, vagy, ahogy Mártika mondja, aki késő esténként takarítja az irodákat: elgyött. Szóval, itt van, én meg persze nem tudom, mit vegyek fel, hova fogunk menni, és azt se mit fogunk csinálni. Ebéd. Ebéd a sivatagban? A...
A pacalos ürge két napig nem keresett. Nem is bántam, mert piszok rosszul voltam. Megfáztam, vagy mifene, és ha nem csináltam semmit, csak bámultam volna a laptopot, akkor is csordogált egy takonyerecske az orromból. Elképesztő volt megtapasztalni, hogy még...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb