Egy kocka csoki és egy pohár víz

Meg sem tudta számolni, hány oldalnyi latin kifejezést magolt be egyetlen vizsgaidőszak alatt. A kávét literekben, a könyveket meg “százoldalasával” mérte – neki tizennyolc éves kora óta ez volt a mértékegység. Éveken át tanult úgy, hogy csak remélni merte, hogy lesz értelme az egésznek, és csak elképzelni tudta azokat, akikért olyan szívósan kitart. Arctalan, bágyadt, öreg, vagy éppen gyermeki testeket képzelt a fehér papíron feketén folydogáló, hosszú leírások mögé.

 
 

Sosem fogja elfelejteni az első tekintetet, amely a gyógyulás reményében nézett az ő karikás szemeibe. A szívdobogást, amelyet alig tudott hova tenni: most akkor az övé lüktet ilyen hevesen, vagy a másiké, aki az ő kezébe adta az életét?

Félkómásan, teljes védőfelszereléséből éppen kibontakozva idézte fel ezt a néhány távoli, de kedves emléket. Ahogy a sokadik óra végén csoszogott végig a folyosón, a konyha felé, hogy egy kicsit megpihenjen, váratlan, az egész szívét betöltő örömmel fogalmazta meg magának: igen, minden álmatlan éjszakának értelme volt… 

Arcok, életek, aggódó szülők, elcsitult gyerekek… Rá volt bízva mind. Kiváltságosnak érezte magát. Meg éhesnek és fáradtnak.

A közös konyhában sok új arcot fedezett fel: a nehéz idők kemény emberei gyülekeztek. Egy pohárka víz meg egy kistányér közelített felé, benne egy pár kocka csoki.
“Egyél valamit, doktornő!” – mosolygott rá az egyik kolléga. 

Jól esett neki. Nem csak a csoki.

A MyMirror csapata sok erőt és kitartást kíván az egészségügyi dolgozóknak! Veletek vagyunk, és köszönjük, hogy ti most is értünk…!

171

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here