Ilyen az élet… Vagy nem?

“Bakker, nem hiszem el… miért van itt ez a koszos cipő, hát miért nem lehet ezt kimosni és elpakolni végre? Hihetetlen.” zsörtölődött egy férfi hang az előszobában. “Jajj, ne. Hazatért.” – suhant át az agyán, miközben a nappaliban vasalt. Olyan fix helye volt már az ablak előtt, hogy szinte oda is betonozhatta volna magát. Vagy a vasalódeszka mögött állt, vagy zoknit stoppolt, vagy dolgozatokat javított a sarokba állított íróasztalnál. 

“A nők sorsa.” – hallotta anyja hangját, pedig szerencsétlennel már húsz éve nem találkozhatott… “Biztosan már az angyalok fehérneműjét mossa, fent sem tétlenkedik, ahogy ismerem.” Könny szökött a szemébe. 

 
 

Meglepődött, amikor a nappali üvegajtaját feltépve a suhanc fia lépett be. “Szia, Venci… te vagy az, fiam? Azt hittem, apád jött.” 

A srác fintorgott egyet, aztán kifordult a nappaliból. “Csak én vagyok, nyugi. Mi a vacsi?”
“Ömm. Rakott krumpli.” – nyögte ki, miközben azon merengett, hogy vajon a fia köszönt-e neki egyáltalán. 

A konyhából tányércsörömpölés, majd a mikró ajtajának csapódása hallatszott. Aztán csend. Szerette ezt a csendet, amikor jóízűen evett a család. Mindig abban reménykedett, hogy majd kap egy-egy jó szót az étekért – néha még rá is kérdezett, hogy vajon finom-e az ebéd – de a hümmögésen és a nyers igenen kívül sosem kapott semmi lelki táplálékot a testi táplálásért. 

Vencit nem hangolta jobb kedvre a krumpli, leaglábbis ugyanolyan mogorva volt, amikor a nappalin át beoldalgott a szobájába. “Kivasaltad az enyémet is?” – nézett vissza az ajtóból. “Igen, persze, itt van a vállfán.”

Újra a gondolataiba mélyedt. Tudta, hogy nem jól van ez így, de azt is, hogy esélye sincs változtatni. Vagy ő rontott el valamit, vagy ilyen is volt ez az egész mindig? Robotolni… de meddig. És miért? Ennyi lenne az élet?

“Rohadna meg ez a cipő, hát mit keres itt az útban?” – mordult fel egy mély hang az előszobában. 

 

Biztos a férje, hát ki más. “Megjöttem! Mi a vacsora?” – nyitott be a férje a nappaliba. 

 

“Szia. Rakott krumpli.” – mondta halkan, és lekapcsolta a vasalót. “A nők sorsa.” – hümmögte félhangosan, és leült az asztal mögé. Még ki kell javítania a harmadikosok dolgozatát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here