Indulj el egy úton

Nem tudták pontosan, hogy mi, de valami megváltozott, ha Klára belépett az ajtón. Nevéhez hűen fény költözött az irodába, ha megjelent. Olyan nő volt, aki előtt a férfiak meggondolták, hogy káromkodjanak-e egy igazán kacifántosat, a nők pedig legszívesebben utálták volna, de hát ha egyszer olyan elbűvölő és figyelmes…?

 
 

Lehet, hogy az volt a titka, hogy – mindenféle nyomulás és tetszeni vágyás nélkül – tavasszal friss vágott virágot, ősszel ezer színben pompázó falevél-koszorút, karácsonykor pedig fűszeres teát hozott az irodába? Vagy azért volt különleges, mert csinos ruhája sosem volt kihívó, sem irigyelni valóan drága, hanem olyan kellemesen irodás? 

Egy november eleji átlagos hétfőn aztán körlevelet kaptak a főnöktől: Klára felmondott. Beindult a pletykagyár: biztos sok pénzt örökölt és külföldre költözik, vagy elmegy a konkurenciához… de egyiket sem tudták volna igazából elképzelni róla. Az ok sokkal egyszerűbb, és önazonosabb volt: Klára, hűen a mottójához elindult az útján. Egy fél évig egy határon túli gyermekotthon vezetését vállalta el – huszonnyolc gyerek pótanyjaként egy zsákfaluba költözik, aztán pedig egy pesti alapítványnál teljesít majd szolgálatot, a mostani fizetése töredékéért. Klára búcsúbulija szolid volt és rövid – elvitte róla a csillámport a karácsonyi céges buli.

Még egy-két hónapig emlegették az irodában a fura, nem e világra való nőt, aztán lefoglalta őket a munkahelyi csatározás izgalma és elragadta őket az évkezdés forgószele. “Nem mindenki engedheti meg magának, hogy változtasson a világon, valakinek dolgoznia is kell!” – foglalta össze az informatikus srác az egyik közös ebéd alkalmával. Ez aztán annyira tetszett a többieknek, hogy meg is jegyezték maguknak. Ha Klára neve felmerült, mindig eszükbe is jutott…

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here