Kérdések a szeretőnek – vágatlanul

Elképesztő kérdés-cunamit zúdítottatok ránk a szeretővel készített interjúnk előtt és után. Nem volt kérdés számunkra, hogy ismét elmegyünk a szeretőhöz és szembesítjük a poszt kapcsán feltett kérdéseitekkel. Sőt! Keresünk egy férfit, aki hosszú ideig tartott szeretőt és hajlandó lenne megosztani velünk a gondolatait, érzéseit ezzel kapcsolatban. Úgyhogy a témának még közel sincs vége!

 
 

Most jöjjenek “vágatlanul” a kérdéseitek és a válaszok:

Miért volt elégedett a második “hellyel”, máshol az első és egyetlen lehetett volna. Hol az önbecsülés?
Szerettem őt, most is szeretem. Nem tudtam máshol lenni. Itt tudtam lenni és itt második voltam. De minden közben egyre világosabb lett, hogy már nem második szeretnék lenni. Ennyi önbecsülésre futotta akkor. Az egy másik interjú témája, hogy hogyan tört össze mindenem előtte, ami miatt úgy éreztem ennyi is elég. De nem hibáztatom magam érte.

Paradoxon, de megszerettem magam. Pont a hiányok, nem elsőség, a határok…, amiket magamban is át kellett törni kellettek, hogy rájöjjek: mást szeretnék.

Engem az érdekelne, hogy mi volt az a végső dolog, ami ennyi idő után pontot tett ennek a végére?

Érezted már azt, hogy mindent megtettél? Odaadtál mindent, amit tudtál, kivártad azt az időt, amit ki voltál képes várni és pont. Ennyi van benne, nincs több dolgod.
Persze ez nem egyik pillanatról a másikra és nem ilyen egyszerűen. Azt éreztem, hogy egyre kevesebb energiát fektetek abban, hogy találkozzunk, már nem neki szeretném elmondani a napomat, már nem hiányzik…, hogy egyre több időt kibírok nélküle. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy bevégeztetett.
És nincs más helyette. Nincs “pótlom valaki mással”.
Nem sajnálok semmit és nem érzem elfecsérelt időnek. Magam miatt voltam vele, mert szerettem, szeretem és így döntöttem. Megéltem.

Megérte neki alárendelni az életét egy ilyen kapcsolatnak? Boldog volt, míg együtt voltak?
Megérte vele lenni. Amikor nem tudsz mást csinálni, akkor nem érzed, hogy alárendeled magad bárminek is. Amikor kijössz belőle akkor látod meg, hogy mennyi mindenről mondtál le, de nem számít. Nekem.

Újra élne valakivel szerető viszonyban ennyi évet?
Nem tudom.  Mert ezt sem gondoltam, hogy lesz és, hogy ennyi ideig lesz.

Engem az érdekelne hogy ha újra kezdené is megtenné-e vele?
Vele? IGEN!!!!!

Miért?
Ha megkérdezném, hogy miért szereted a párod meg tudod fogalmazni? Én nem tudom, hogy miért, de újra kezdeném.

Hogy volt pofája belerondítani egy kapcsolatba?
Az egyik legkeményebb kérdés és megértem az indulatot.
Sosem gondoltam, hogy belerondítok. Ami elromlott az nélkülem is romlott, és oda befér más is. Nagyonis befér.

A szeretőnek volt-e a 17 év alatt tartós, évekig tartó kapcsolata?
Nem.

Miért nem?
Azért nem, mert elkötelezett volt a szívem felé és amikor arra gondoltam, hogy nélküle az élet, akkor mindig összeszorult a gyomrom.

Milyen gyakran találkoztak? Amikor neki szüksége volt rá,  akkor csettintett? Vagy volt olyan, hogy  Ő irányított? Voltak közös programjaik, élményeik amit közösen átéltek?
Volt, hogy hetente, volt, hogy félévente, volt, hogy 3 évig nem. De én is hívhattam és jött. Amúgy lényegtelen mennyit voltunk együtt és az, hogy mennyit nem…, hogy milyen közös programjaink voltak. Bárhol, bármennyit jól voltunk együtt.

Gondolom valami olyat tudtak egymásnak adni, amit mástól nem kaptak meg.
Mi volt az?
Ez nem volt egy klasszikus ”szeretőt tartok” típusú kapcsolat gyémántgyűrűvel, luxus hétvégékkel és ajándékokkal. Ami persze nekem nem hiányzott, csak szeretném ha tudnák, hogy nem erről volt szó.
Amikor együtt voltunk csak egymást láttuk. Egy óra két nap, három perc…? Mindegy volt. Megszűnt minden más. Volt egy ”mi világunk”. Utána mindenki ment a maga útjára. Ebbe eleinte semmi és senki nem fért bele. Majd, amikor megszólalt bennem az ”ez nekem már nem elég, többet szeretnék”, belevonódott az érzéseimbe a kivel él? És onnan már nem volt tiszta. De ehhez, hogy ez igazán el kezdjen érdekelni 16 év kellett. Addig nem számított.

Nem volt bűntudata? Nem érezte galádnak magát?
De! …és nem. És ez felváltva folyamatosan.
Sokáig dilemmát okozott, hogy merjem-e beleengedni magam, de amikor nemet mondtam magamra, kettőnkre mindig nagyon rosszul éreztem magam, és egy folyamatos hiányérzet – hogy nem tettem meg valamit…- volt bennem. Eszemben sem volt ezt előre eltervezni, de átszakadtak a gátak mindkettőnknél és meg kellett éljük, amit megéltünk.

Nyílt kapcsolat volt? Mármint a feleség tudta?
Biztosan nem egy felvállalt kapcsolat volt, de hogy tudta-e a feleség? Nem tudom. Némelykor úgy éreztem, hogy tudja, hogy a férfinak van valakije, némelykor meg nem. De valójában fogalmam sincs. Nem volt téma. Amikor kifelé jöttem belőle, akkor kérdezgettem erről, de akkor meg már nem volt fontos.

A 3. fél felé semmi empátiája sem volt?
De. Némelykor. De ettől egy percre sem szerettem kevésbé ezt a férfit. Azt gondolom, hogyha két ember életébe belefér egy harmadik, akkor ez már régen nem az én empátiámon múlik.
Én is voltam megcsalt feleség anno. Ki is derült, a nőt/nőket is tudtam, hogy kik. Mégis sok idő és még egy sokkal erősebb csavar kellett a történetünkbe, hogy elváljunk.

Ha annyira kötődött a férfihoz, miért nem akart többet?
De akartam. Szerettem volna, ha együtt élünk. De mit tudsz tenni, ha a másik nem szeretné? Könnyű azt mondani, hogy állj odébb, ha benne vagy, egy csomó minden van, ami közrejátszik a döntésedben.
Egy kapcsolatot két ember generál. Ha figyelek a másikra és nem a saját akaratomat erőszakolom rá, és közben figyelem a saját reakcióimat is, akkor kiderül, hogy miről szólhat a kettőnk dolga, és ez nem mindig az ásó, kapa nagyharang. Lehet dönteni: vállalod vagy nem.

Hogy-hogy nem beszéltek soha sem a feleségről, családról?
Elfogadtam és tiszteletben tartottam, hogy nem szeretne beszélni róla. Jobban szerettem a férfit, minthogy faggassam és rontsam el akaromsággal azt az időt, amit együtt voltunk.

Szerintem elkerülhetetlenül is szóba jön. Vagy nem érdekelte mit csinál, mikor nem vele van? Érdekes. Mi játszódott le benne, hogy semmi ne érdekelje a férfi életéből? Hogy tudták így kizárni? Miről beszélgettek?
Annyiféle szeretet létezik és annyiféle módja, hogy azt kifejezzük. Élt bennem akkor is, amikor nem voltunk együtt. Érdekelt minden vele kapcsolatban, de nem az volt a legfontosabb. Tudom, hogy nehéz megérteni, de volt egy saját világunk. Abban azok szerettünk volna lenni, amik együtt tudunk lenni és ott más érzések voltak fontosak. Mivel volt helyette más érzés ezért nem volt nehéz kizárni.

És tudod mit gondolok? Szerintem sokkal nagyobb gáz, ha egy férfi kiadja a szeretőjének a feleségét, mint ha nem is beszél róla.

Érdekelne a férfi szemszögéből is a történet. Lehet ő nem pont így élte meg? Lehet olyan jó színész, hogy otthon eljátszotta a szerető férjet?
Minden lehet. De ez az én történetem, aminek ő is szereplője és amíg ő nem nyilatkozik én sem beszélek róla.

Nem volt-e féltékeny más nőkre, elhitte, hogy csak vele van?
Nem vagyok egy féltékeny típus, de a világ összes többi nőjére féltékeny voltam😊😊  Viccet félretéve egyáltalán nem volt fontos, hogy mi volt akkor, amikor nem volt velem. Ne kérdezd, hogy ez hogyan lehetséges… ! Ha beszéltünk is erről akkor sem volt lényeges. A mi kapcsolatunk nem szólt számonkérésről, beszámolásról, mit csináltál tegnapról… Persze az elején bepróbálkoztam, de erről nagyon korán leszoktam. Nem vezetett sehova és nekem is nagyon rossz volt az érzés. Szólt viszont érzésekről, csendről, elfogadásról, szerelemről… Igen, van ilyen is és lehet csinálni akár 17 évig is.
Nem volt könnyű! De semmi nem az.

És a végére hagytuk az egyetlen kérdést, ami férfitól érkezett.
Ráér a következő 17 évben?
Ez annyira jópofa kérdés, hogy nem érdemes elrontani egy válasszal 😊😊😊

17 év szeretőként – A nő

Olvasói kérdések a férfihoz, aki 17 éven át tartott szeretőt
A férfi válasza – vágatlanul

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here