„Minden házasságnak van rossz oldala, mert minden embernek vannak gyengeségei. Minden ember, aki együtt él egy másikkal, különféleképp kezeli ezeket a gyengeségeket. Van, aki úgy tekint rájuk, mint nagyon nehéz bútorokra, és egyszerűen megtanulja körbetakarítani mindet. Fenntartani a látszatot. Persze tudja, hogy a kosz összegyűlik alatta, de ezt sikerül kiverni a fejéből, a lényeg, hogy a vendégek ne lássák. Egy nap aztán valaki engedély nélkül arrébb tolja a bútort, és minden előkerül. A kosz, a repedések. Maradandó sérülések a parkettán. Akkor már túl késő.”
(Fredrik Backman)
Természetesen erre a legkézenfekvőbb azt válaszolni a címbeli kérdésre, hogy anya és feleség. Vagy apa és férj, attól függően, honnan nézzük a dolgot. Mit teszek én ebben a kapcsolatban, hogy működjön, de megmaradjon a régi énem? Megmaradhat-e egyáltalán? Vajon kötelező-e a házastársaknak új szerepkörbe lépniük, vagy még vissza-visszakacsingathatnak a múltba, amelyben még más felelősség és teher nyomta a vállukat? A házassági kötelékek szorításában egy fiú és egy lány maradhat még független? Mitől függ, hogy el lehet-e menni külön a barátokkal bulizni, netán nyaralni? Ha erre igény mutatkozik, akkor az feltétlenül azt jelenti, hogy lazul a feszesnek hitt kötelék?
Szedjük ízekre ezeket a kérdéseket! Szükség van-e különutakra, csajos bulikra, horgászkalandokra vagy épp kártyapartikra? Minden bizonnyal igen, és ezek sikere attól is függ, hogy a párunk hogyan viszonyul hozzá. Ha nem zavarja, hogy nélküle beszélgetünk, iszogatunk vagy mondjuk ki, jól érezzük magunkat, akkor feltétlenül éljünk vele, mert mindenkinek jót tesz, ha vannak nem közös programjaik. Már csak azért is, mert újabb beszédtémát adhatnak a pároknak. Ehhez természetesen szükség van feltétlen bizalomra, arra meg okvetlenül, hogy a felek nem hazudjanak egymásnak, és azt mondják el, ami valóban történik ilyen alkalmakkor. Akkor is, ha nem történt semmi érdekes. Ha nem így tesznek, megremeg a bizalom léce, és veszélybe kerül a következő különprogram.
A szerelem kezdetén, amikor még nem tudunk betelni a másikkal, nem vágyunk senki társaságára, szeretnénk minden egyes percben a szerelmünk mellett lenni. Amikor csitul a lángolás, újra előkerülnek a barátok, ismerősök, és ha a kapcsolat szilárd alapokon nyugszik, nem mehet tönkre azért, mert az egyik fél szívesen tölt időt másokkal. Mindezt persze meg kell beszélni, előre kell egyeztetni a feltételeket, és azt sem árt leszögezni, mennyire zavaró, ha a másik fél ne telefonálgat ellenőrzés céljából, vagy követi helymeghatározón a másik tartózkodási helyét. El kell hinni, azt, hogy attól, hogy a másik fél nélküle is jól tud szórakozni, nem veszélyezteti ezzel a kapcsolatukat. Ezt hívják bizalomnak. Ha a felek közül valamelyik félre akar lépni, nem akkor teszi majd, amikor a legnyilvánvalóbb. Ebben biztosak lehetünk. Az a tény, hogy képes nevetni, mulatni vagy szimplán beszélgetni, ha nem vagyunk jelen, nem lehet kerékkötője egy jó kapcsolatnak.
A házasságban, ha megfelelően működnek a dolgok, akkor bár anya vagy apa lett valaki, még nem szűnt meg önmagát másnak is érezni. Gondoljunk csak bele, hisz nemrég még „szabad” volt, kedvére jöhetett-mehetett, egy papír azonban ennek akadályába akar állni? Felesleges cirkuszt csinálnunk, minden vita visszafelé sül el, ha nem értjük meg, hogy a párunk nem lett új ember azáltal, hogy a házastársunkká vált. Pontosabban lehetne, de abszolút jó értelemben.
A házasság nem rabság, legalábbis nem kellene annak lennie. Ha biztonságot nyújt, ha a szereteten alapszik, akkor a felek boldogan élik meg mindennapjaikat benne, hiszen együvé tartoznak, mégis van lehetőégük külön válni és elmenni másokkal pl. bowlingozni. Mindez szépen hangzik, de a valóság kissé más képet mutat. A mi társadalmunk nem tolerálja maximálisan az említett követelményeket. Talán a félelem gátolja meg, talán a kishitűség. Mégis akadnak olyanok, akik képesek becsempészni a régi életület az újba. Ha ügyesen teszik, fel se tűnik.
Lehet egy házaspár mindig és minden helyzetben szülőpár? Lehet, csak nagyon fárasztó. Ezért gondolják sokan, hogy igenis szükségük van pihenésre és kikapcsolódásra. A környezet, amely a lehető legkülönfélébb helyzetben is tud ítélkezni, most se tesz kivételt. Viszont a jó hír az, hogy ha nem érdekel bennünket a keresztmama(szomszéd, más rokon) siránkozása, simán elengedhetjük. A mai szülőknek, legyen akármennyi gyerekük, lelkükben van a szabadság és a függetlenség morzsája. Bár sokan tagadják.
Ne legyünk álszentek! Ha gyerek nélkül akarunk lenni, és tehetjük, legyünk. Az a pár óra nem befolyásolja a szeretetünket. Maradjunk meg fiúnak és lánynak is a hétköznapokban, még akkor is, ha a kinézetünk egészen mást sugall.
Kép forrása: Pinterest
