Lopott órák

Karácsony reggel volt. Ahogy felült az ágyban, az ablakra esett a tekintete. Sütött a nap. A fények különös táncot jártak a függönyön. Legalább 10 fok volt odakinn, nyoma sem volt a képeslapos-havas karácsonynak. Langyos decemberi tavasz pimaszkodott a téllel. Emma gondolataiba azonnal bekúszott egy férfi képe, akinek arcával vagy inkább emlékével évek óta elaludt és felkelt. Már nem is küzdött ellene. Régebben gyökerestől tépte volna ki magából, de akkor talán még nagyobb darabok szakadtak volna ki belőle.

Ma csendes nyugalom szállta meg. Elmosolyodott. Joga sem volt az örömhöz. Tulajdonképpen semmihez nem volt joga, mert ő csak amolyan ex-kedves volt. Olyan, akire mások csak csúnyákat mondanak, akit mindenki utál, mert gátlások nélkül lép be egy házasságba, jön, lát, szédít, eközben mellette szívek törnek darabokra. Ez volt a legáltalánosabban elfogadott nézet a szeretőről. Ő a csinos, illatos, kívánatos, de szíve nincs, pláne lelke. Ha lenne, akkor nem a másét akarná. Emma arra gondolt, hogy hányan lehetnek, akik mást gondolnak róla? Vagy gondolnának, ha tudnák. Valószínűleg nem sokan. Ő az, akinek nincs esélye a boldogságra, és a lopott órákért is gyűlölik. Ő már túl volt a gyűlöleten, megvetésen. Az elején majd belepusztult. Kínlódott, sírt heteken át, miközben nappal ragyogott, nevetett. Akkor kezdődött ez a remek színjáték. Megtanulta, hogyan mutassa a külvilág felé könnyed arcát, hogyan legyen szellemes, édes, szeretni való. De belül mardosta minden lélegzetvétel. Tudta, hogy olyat tesz, amit nem szabad, de a lavina görgette magával.

 
 

Ott volt a Férfi, aki vonzotta. A mágnes gyenge hasonlat lett volna. Egyszerűen lenyűgözte. A varázslat olyan fokára juttatta, ami szinte giccsesen szép volt. Olyan amerikai, öntsük vödörrel az érzelmeket a nyakunkba – feeling. Szépen indult. Hogyan indult volna másképp? Csak egyszer fordulna meg az idő kereke! Vagy a mesék ne állnának meg a boldog végnél, hanem derülne ki Hamupipőkéről, hogy nem szeret fürödni, három rossz foga van, s a királyfi meg vonzalmat érez az egyik mostohanővér iránt. De nem, csak a szirupos boldogság.  A valóságban ritkán szép a vég.

Emma nagyot nyújtózott. Válláról lecsúszott a csipkés hálóing pántja. Megigazította, s közben végigmérte önmagát. Nem volt hagyományosan szép nő. Még nem hagyományosan sem volt az. Inkább olyan csinoska. Negyven múlt, ápolt volt, szép volt a bőre, finom ujjai lágyan simították félre a szemébe hulló hajtincseket.

Vajon mi lesz ma? Láthatja-e a Férfit, akinek családja van? Akinek a szeretet ünnepe a családdal fonódik össze, úgy, ahogy másoknak. Ránézett a telefonjára, de üzenet nem volt. Régóta nem. Biztosan ráunt. Őrá, aki, azt hitte, hogy  vicces, megértő, gondoskodó, tele van odafigyeléssel, okos és no meg szexi. A hiúság ostoba dolog. És veszélyes. Ügyesen állít csapdát. De hát Marilyn Monroe-t is unta valaki… A bolond. Olcsó vigasz.

Emma régóta szenvedett. Kegyetlen életet választott. Mindent megpróbált. Élt mással, randizgatott, moziba járt, kirándult, a barátaival szenvedélyes beszélgetéseket folytatott, mások lelki ügyeit intézte, mindeközben senki másra nem tudott gondolni, csak Rá. A Férfi soha nem hitegette, nem volt szó válásról, közös életről, jövőről. De ahogy mosolygott rá, ahogy beszélt hozzá, ahogy ránézett, azt Emma nem tudta elfeledni. Pedig sejtette, hogy már nem akarja őt. Már arra sem. Vagy talán igen… Arra még néha.

Tudta, hogy nem lenne szabad, de mégis a telefonjáért nyúlt. Bepötyögött egy kedves karácsonyi jókívánságot, ami ártatlan volt, semmi titkos üzenet nem volt benne. Máskor tele volt pajkossággal, virgoncsággal, amiket csak ők ketten értettek. És várt.

És megjött a válasz. Emma szíve vadul vert. Átmegy hozzá, ezt ígérte a Férfi. Ma! Ez az ajándék mára. Nem mert örülni, csak mosolygott valami földöntúli ragyogással. Aztán a következő üzenetben benne volt, hogy nem egyedül. Alibi-gyerekkel. A fiával. Nem számított.  Mégis örült. Felpattant, a zuhanyzóba ment. Ahogy testét mosta a langyos víz, semmi más nem érdekelte, csak a tudat, hogy jön. Máskor ilyenkor dudorászott, bőrradírral szépítette a bőrét, leborotválta mindenét. De most csak egyszerűen mosolygott. Karácsony volt, nem illett szomorkodni. Ajándékot kapott, még ha olyat is, mint a mesében, amilyet az okos lány vitt a királynak. Vitt is, meg nem is.

Ahogy elkészült, eltöprengett. Ma melyik álarcot vegye fel? Legyen szexi? Kívánatos? Üde? Nevetős? Szerette volna tudni, látja-e még őt? Nem külsőleg.  Él-e még a Férfiban? Vajon ma miért keresi meg? Miért jön hozzá? Megdobban-e még a szíve olykor, ha kettejükre gondol?    Távolodott tőle, ezt érezte. Már hiába nyúlt utána. Valami elveszett. Vajon tudja-e valaki, hogy a szeretők is szenvednek? És az ex-szeretők is. Ez utóbbi mulatságos gondolat volt.

Kiválasztott egy kivágott felsőt, felvett egy csinos melltartót, és eldöntötte, ma nem fog sírni. Utána sem. Nem engedi meg magának, hogy ha csukódik az ajtó, rátörjön a zokogás, mint eddig számtalanszor. Egy finom smink, a jól ismert Emma-illat és készen volt.

Ekkor kopogtak. Ott álltak nevetősen. A Férfi, akit Emma szeretett valami bolond, el nem múló szerelemmel és a fia. Jókedvűek voltak. Senki nem volt zavarban. Minden olyan otthonos volt. Megcsodálták az apró karácsonyfát, beszélgettek, ettek. Emma úgy érezte, a helyén van minden. Vannak megváltoztathatatlan dolgok. És ez nem baj. Nem kellett sírnia. Ismerte a lelkét. Bejárta szájával, kezével összes porcikáját, egy karnyújtásnyira ült, mégis egy egész élet választotta el tőle. Szerette volna megsimogatni fáradt arcát, szeretett volna mellékucorodni, megkérdezni, vajon, miért van itt?

A fia csacsogott, igazi tündér volt. Emma csak nézte a Férfit, aki alig volt az övé, aki elment, mert nem volt összefonódó útjuk. Talán így volt jó.  De a szeme mást mondott. Látta benne önmagát most is, mint oly sokszor. És mosolygott. Talán ez is boldogság, gondolta. Talán…

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here