Miért szeretünk hinni a misztikus erőkben?

A zsigereimben érzem, hogy létezik egy rajtunk túlmutató felsőbb erő (közismertebb nevén: Isten), és nem csak atomok és sejtek együttese vagyunk. Olyan ez, amit képtelenség észérvekkel és tudományos magyarázatokkal alátámasztani. De azért én nem bíznám rá magam teljes mértékben.

Már csak azért sem, mert ha jó a logikám, akkor azért lett agyam és azért van tudatom, hogy gondolkozzak, szkeptikus legyek. Tudom, ez a szivacsos testrész sokaknál csak foglalja a helyet (gondolj csak az exeidre), ha mindenki használná az agyát, a kereskedelmi televízióknak hamar felkopna az álla.

Nem szeretnék igazságot tenni a vallások és az ezotéria tanításait illetően. Azt viszont nehezen veszi be a gyomrom, hogy az emberek azért hisznek valamiben, mert hinni akarnak benne. Nem gondolom, hogy ez így működőképes; attól még, hogy homokba dugom a fejem, a felszínen ott a végeláthatatlan sivatag, az ég, a Nap. Nincs akkora hatalmam, hogy ha én most erről nem szeretnék tudomást venni, akkor mindez hipp-hopp eltűnik.

A szomorú az, hogy értelmes, akár 2-3 diplomával rendelkező emberek dobják sutba a józan eszüket, ha a hitükről van szó. Ezért virágzanak 2020-ban is a szekták, ezért fogy annyi „életvezetési tanácsadó” könyv a boltok polcairól.  Sőt, anno ezért égett a fél világ Harry Potter-, rá pár évre pedig Trónok harca lázban (köztük én is). Elvágyunk a valóságból. Mert lássuk be: az élet sokszor büdös, és annyira elviselhetetlen, hogy csoda, ha ép ésszel kikeveredünk belőle.

Nincs is nálam a nagy válasz, egy komolyabb trauma után nem kizárt, hogy egy szektában találnám magam. Amit viszont most tudok, hogy a tapasztalható világ is legalább annyira varázslatos, mint az, ami mögötte van. Annyi, de annyi mindenért mondhatnánk hálát egy nap, hogy 24 óra sem lenne rá elég. Eleve csodálatos, hogy több milliárd atomból, több millió sejtből épül fel a testünk. Arról nem is beszélve, hogy az agyunk hogy működik (már akinek)! Több száz színt vagyunk képesek megkülönböztetni. Visszaadhatunk egy dallamot a hangunk segítségével. És úgy egyáltalán: mindennek tudatában lehetünk.

Nincs szükségem semmiféle misztikus erőre, mert ahogy reggelente az erkélyünkről magokat eszegető cinege csiripel, az sokkal gyönyörűbb. Abban ott van az élet, a világlélek, ha úgy tetszik, Isten. És igen, tudom, a kisnyuszit elevenen felfaló farkas is a természet része. Mégis, egyszerűen jó elmerülni abban, ami szép.

Fogalmam sincs, hogy létezik-e karma, előző élet, sors. Valószínűleg van bennük igazság – persze mindent nem szabad elhinni. Azt viszont tudom, hogy van két kezem, két lábam, tudatom és akaratom. Hadd gondoljam azt, hogy szabad vagyok, és nem valamiféle felsőbb erő játékszere! Ha folyton Isten gondjaira bízod magad, nem lesz életed, a véleményed és az egyéniséged pedig végképp megszűnik létezni. Meg aztán könnyű mindent ráfogni arra, hogy ez az Úr vagy egy nagyobb hatalom akarata. De rendes, felnőtt ember nem bújik ki a felelősség alól.

Pár éve gyenge pillanatomban egyébként elmentem egy jósnőhöz. Olyanokat mondott el rólam, hogy azt tényleg nem tudhatta máshonnan – sem a ruházatomból, sem a Facebook profilomból nem következtethetett. A beszélgetést végül azzal zárta le, hogy mindent, ami rám vár, felülírhatom a szabad akaratommal. Azóta se tudom, hogy kidobott pénz volt-e a jóslata – az viszont biztos, hogy végül én döntöm el, mi lesz.