Régimódi szerelmeslevél 2. – Az Életnek

Téged választottalak! Egyszer, valamikor régen. Nem ismertelek, nem tudtam, mit tudsz majd nyújtani, de szeretni akartalak már akkor. Szeretni, dédelgetni, óvni, hogy kedves legyél, hogy te is adni tudj nekem. Talán túl sokat vártam tőled. De akkor ott, a felhők szélén ülve azt gondoltam, Te vagy a nekem való.

Kérlek, ne okozz nekem több bánatot és csalódást. Hidd el, én csak ennyi vagyok, mert ennyi lehetek. Ezerszer is próbáltam már valami különös szépséget csempészni az idő kerekei közé.
Raktam én már oda vadvirágból füzért is, de mégis csak hervadt koszorú maradt belőle.
Te viszont más ígértél. Vagy csak rosszul emlékszem? Mintha a szeretetet több marékkal
kínáltad volna… Azt mondtad, sok erőt és kevés bánatot adsz. Kicsit csalóka volt ez az
ígéreted, mert időközben elfeledkeztél róla.
Nem kötöttünk írásbeli egyezséget, pedig a szavaid nem voltak mindig hűek hozzám. Hogy
csalódtam-e benned? Igen, sokszor. Akkor, amikor két kézzel szórtad rám az áldást, utána
pedig láthatatlan kezeid össze is söpörték a vártnál gyorsabban. Adtál, de mindig megkérted az árát. Nem sokszor volt nálad leárazás, amikor csak úgy könnyen jöttek volna az örömök.
Féláron netán.
Azt kérded, szeretlek-e? Igen. Kitartó és hatalmas szerelem az enyém Feléd. Ha hazug is
voltál, csalárd, én megbocsájtottam, mert mindig reményt hintettél a mindennapjaimba. Ha a múlt felé botladoztam, erős kézzel taszítottál tovább. Nem mindig esett jól, de az irántad való szerelmem mindent megbocsájtott. Ahogy ezt is.
Megcsaltál-e engem? Ebben biztos vagyok. Kétszer éreztem, hogy elhagynál. Egyszer talán
túl korán, hiszen alig két hónapot kóstoltam még csak bele a földi létbe, amikor te majdnem tovább álltál. De nem tetted. Ezért végtelenül hálás vagyok Neked. Aztán még egyszer akartál elmenni, de mégis megálltál. Mert egy hatéves kislány tekintete nem engedett el.
Kapaszkodott beléd, fogott erősen és nem hagyta, hogy elszállj!
Azt hiszem, már nem várok tőled sokat. Most már csak adni szeretnék én Neked. Sok jót,
türelmet, odafigyelést és nem utolsó sorban hálát. Hálát, mert mellettem maradtál, tartottál, biztattál és a legsötétebb pillanatokban is fényt gyújtottál.

 
 

Köszönöm Élet, köszönöm, hogy szeretsz, és szerethetlek!

Ezt olvastad már?
 Régimódi szerelmeslevél – A Férfinak

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here