„A nyugati „civilizált” világ nagy része küzd a túlsúly problémájával, miközben korlátlan információ áll rendelkezésünkre ennek káros hatásairól. Alapvetően nem esztétikai értelemben fontos ez, hanem azért, mert a túlsúly megkeseríti életünket, számos betegség előfutára, így végső soron rövidebb életet eredményez. Azt is rosszabb minőségben.”
(Iller Barbara)
A fogyás akaraterő és elszántság kérdése. Fejben dől el. Nem kell annyit zabálni, és akkor nem lesz rá szükség…Ezeket mondjuk és szenvedjük meg következményeit. Fogyni nehéz, és ez nem újdonság. Ezért nézzük csodálattal és elismeréssel azokat, akiknek sikerül. Ha megkérdezzük őket, mosolyogva mesélik el, hogy melyik diéta vált be nekik, milyen bogyókat szedtek, netán hogyan kezdtek életmódváltásba. Mi meg állunk a tükör előtt, és magyarázzuk a bizonyítványt: enni jó, vigasztaló, lusták vagyunk, nem is számít már hány kilók vagyunk, hiszen, ha szeretnek, szeressenek minden hurkáinkkal együtt stb. Aután meg haragszunk magunkra, mert nem vagyunk erősebbek, kitartóbbak, hiszen nincs nő és talán férfi se a világon, aki ne érezte volna, mennyire jó lenne ledobni pár kilót. Már ez a kifejezés is idegesítő, mert ledobni azt tudjuk, amit fogunk. A kilókat meg nem a markunkban tartjuk, és ha ott is lennének, nem égetnék az ujjainkat. Viszont a ruhák, amelyeket szerettünk kiabálnak a szekrényben, később csendesen elbúcsúztathatjuk őket, mert már soha, de soha nem jönnek ránk. Vannak farmerok is, amelyek egykor kiemelték a fenekünket, annyira jól passzoltak, most szomorúan árválkodnak, és valljuk be, még a cipőket is ki lehet hízni, ami igazán elkeserítő.
Fáj hízni. Nem testileg. Lelkileg kínzó, hogy naponta szembesülünk saját kudarcunkkal és tehetetlenségünkkel, miközben nem kellene csodabogyót szedni, millió edző, életmódtanácsadó megmondja, hogy mozogni kell és persze odafigyelve enni. És megy is egy ideig.
Az első pár kilók után én se tudtam hova lenni a boldogságtól. Ugyanolyan titokzatosan mosolyogtam, mint azok, akikről leszaladt (bár maraton lett volna belőle!) pár kiló, és úgy tettek, mintha csak véletlenül felejtették volna otthon. Büszke voltam az én kis tízesemre, amit saját erőből, kalóriadeficittel értem el, és úgy hittem, a testem többé nem hiányolja majd a zsírt.
Még a nyaralás se változtatott sokat a helyzeten, és ettől vérszemet kaptam. Ha lement, akkor már biztosan így is marad, és ehetek újra kedvemre gnocchit, spagettit, jégkrémet, no meg csokit. Ennél nagyobb önbecsapás nem létezik! A mérleg, ami majdnem a barátom lett, egyszer csak elkezdett felfelé kúszni. A számok persze. Eleinte csak a felesleges vízzel magyaráztam, elvégre a hőségben inni kell, de aztán visszajött öt kiló, és az új ruhák, amiket a pozitív élmények hatására vettem, megint feszülni kezdtek, ahogy derekamon is meg-meglátszott az újabb zsírpárnácska.
Azért elgondolkodtató, hogy miért olyan jó enni, miért csábít annyi jó falat, és miért nem egyszerű mozogni és fogyni, netán megtartani az elért eredményeket. Tudom, értem én ezt a kitartás-akaraterő és egyéb dolgokat, inkább elméletben vadászom a válaszokat. Pedig de jó is lenne annyit és olyasmit enni, amihez kedvünk van, és nem gömbölyödni. (Persze, a mozgás segítene, meg a mennyiség, de megint csak elméleti síkon jajgatok.)
Kedves Olvasók, ti hogyan küzditek le a folytonos evéskényszert, hogyan álltok ellen a jó falatoknak, amikor körülöttetek mindenki más jóízűen habzsolja a sütiket, kenyeret, tésztákat, no meg a jégkrémet és a hűsítő sört? Hogy bírjátok ki a közös programokon mindezt? Csak azt ne mondjátok, hogy erősek voltatok, vagy ha igen, mivel vettétek rá magatokat a mozgásra? Futás kizárva. No, az nem megy! Helyette séta?
Most nem arra vágyom, hogy fogadd el magad-tanácsot hallgassak, mert nem kell mindig elfogadni mindent. Nem kell úgy tenni, mintha boldogok lennénk akkor is, ha nem vagyunk azok, mert az is hazugság. Én meg nem vagyok az, pedig nem nádszál akarok lenni, hanem jól akarom érezni magam a bőrömben.
Várom az ötleteket, de a citromos víz, az almaecet és hasonlók nem játszanak. Igazi motivációra lenne szükségem. Ilyen a stressz, a válás vagy a szerelem? Vajon melyik hatásos és tartós? Viccet félretéve, tényleg a lelki oldala érdekel, mert az a fogyás nehezebbik része.
És zárásul némi vigasz, ha olcsó, ha nem:
„Jó lenne egy olyan világban élni, amelyben mindenki egyformán kövér, persze nem elhízott, csak boldog.”
(Dorthe Nors)
Kép forrása: Pinterest
