Hogy mit vétettem az égiek ellen, nem tudom, de hogy a gyerekeim is ellenem fordulnak, az már sok nekem. Főleg a kicsi. Mindig ő volt az agyontutujgatott kedvenc, mert cuki, gödröcskés arcával bárkit levesz a lábáról. Hízelegni is profi módon tud, amit alkalmaz is. Én, az anyja se tudok átlátni rajta, mit várhatnék idegentől. De most túllépett egy határon. Persze azzal tisztában vagyok, hogy gyerek, nem direkt csinálta, honnan tudná ő, hogy milyen álnokságokra képesek a nagyok. Pláne az apja, akit imád. Neki a világ még egyszerű: fekete és fehér, kedves vagy gonosz. Meglátta ezt az illatos szörnyeteget, nem is akart mást, csakhogy őt is az ujja köré csavarja. Van benne valami csúnya szerepelni vágyás vagy tudomisén mi, amivel fel akarja hívni magára a figyelmet. Miri más. Ő komolyabb, ovis korában se volt ennyire szeszélyes.
Akkor, abban a ronda pillanatban nem is értettem, miért nem szakadt ránk az ég. Kiröppent a kocsiból a férjem szeretője, én meg sóbálványként meredtem rá, ahogy kezét nyújtotta. Volt benne annyi pofátlanság, hogy nem félt megismerni. Hogy is félne, hiszen hozzá képest én egy suttyó, vidéki anyuka vagyok, aki nem a világvárosból pottyant ide, és mit ad isten, otthon nem tűsarkúban és csipkés alsóban süt meg főz. Ez a nő biztosan. Marhaság. Az ilyen nők nem állnak a konyhában, mert semmi szükségük rá. Voltaképpen nem is esznek, minek főznének. Ennek a típusnak nincs zsír a derekán, és a bőre olyan feszes, hogy lepattanna róla a dobverő. És ha mindezek látványa nem törte volna össze a szívem, Kinguci kikövetelte, hogy jöjjön el hozzánk. De nem ő a hibás, hiszen még szinte baba. Ellenben a férjemmel, aki nem mondott semmit, és velem, aki szintén hallgattam, mint hal a szatyorban. Így a kígyót vendégül látjuk, miért ne tennénk. Van két gyáva felnőtt, aki nem lép, inkább hagyja, hogy a családja szenvedjen.
Persze, egyikük se volt éhes, sütire se vágytak, így gyorsan elküldtem őket fürödni, majd meséltem mindkettőjüknek. Miri nem igazán volt beszédes kedvében. Csak annyit mondott, fáradt, ami akkor gyanús lehetett volna, de nem volt az. Kinguci még viháncolt az ágyban egy sort, mire keményen rá kellett szólnom, ami nem tetszett neki. Durcásan lebiggyedt a szája, és úgy fordult befelé, hogy nem adott puszit. Nehezen tettem le a mesekönyvet, és hagytam el a szobát, mert odakint szembe kellett néznem Kristóffal. Megálltam a küszöbön, és figyeltem őt. Fel volt dobódva, miután visszavitte szállodájába a nőt.
– Jó napod volt? – kérdeztem, mintha nem tudtam volna, de látni akartam a reakcióját, ezért leültem a kanapéra, és vártam, hogy rám nézzen, ne a tévére.
– Nagyon jó! Kár, hogy nem jöttél velünk! – felelte szenvtelen arccal. – A lányok a maratont is lefutották, nem csoda, hogy elfáradtak.
– Igen, Miri beszélgetni se akart… Szép nő ez a Sarah…
– De nem ez a fontos, inkább, hogy általa feljebb kerülhetek a ranglétrán. Ezért kell a kedvében járnunk.
– Neki tulajdonképpen mi a szerepe? – tettem az ártatlant.
– Ő az egyik fő részvényes, a tulaj lánya, és rajta áll vagy bukik, ki marad a vállalkozásban. Most nagyon beindultak, remélem, fizetésemelés is várható nem sokára. Vagy prémium.
– Kristóf…- kezdtem. – Meddig tervezed ezt csinálni? – néztem rá átható tekintettel.
Összerezzent, de remek színész lévén azonnal kapcsolt. Nem bukhat le, játszania kell a rendes férj szerepét, ezért finoman megrántotta a vállát. Ekkor tűnt fel, hogy fogyott, és mintha izmosabb lett volna a karja. Gyúrni jár, netán?
– Mire gondolsz konkrétan? – Te jó ég, megkérdezte…Pedig ő is tudta, én is, hogy nem a munkáról van szó.
– Arra, hogy mikor jössz haza. Lehet, hogy mégse kellett volna kimenned. Hiányzol, a lányoknak is, és csak megoldottuk volna valahogy. Attól tartok, most nem jó ez így.
Legszívesebben arcon csaptam volna magam. Te hülye vagy, Gréta? Mit hazudozol itt össze-vissza? Kamuzol, ahelyett, hogy odamennél hozzá, és felpofoznád. Megcsal, te barom! Ordítottak a fejemben a gondolatok, de nem hallgattam rájuk.
A férjem, a kedves drága férjem, aki valaha odavolt értem, aki szinte sírva kérte meg a kezem, dühösen rám meredt, és nem sokon múlt, hogy nem kezdett kiabálni.
– Megoldottuk? Te viccelsz? Hol élsz te, Gréta? Nem látod, mi megy körülöttünk? A hitel felemészt bennünket, dolgozunk, mint az állat és mégse lépünk előre. A lányok még kicsik, de majd egyre több pénz kell a különórákra, aztán a nyaralásra és mindenre. Nem mondod komolyan, hogy azt hiszed, rossz döntés volt kint dolgoznom….
– Én csak…
– Nem, te csak önző vagy! Azt hiszed, nyaralok Londonban? Piszok sokat dolgozom, legalább tizenhat órát naponta. Csak aludni járok abba a nyüves lakásba, és te ezt észre se veszed, mert nem panaszkodom.
– Nem vagyok önző!
– De az vagy, különben gondolnál a lányokra, az életünkre, és a lehetőségeinkre, amik itt nincsenek. Ha már sikerült egy másik országban jó munkát találnom, akkor ne várd, hogy félredobom és hazarohanok, mert hiányzom. Jövök így is, ahogy tudok, nem?
Támadó hangja kijózanított. Tudtam, hogy érzéketlen, és esze ágában sincs változtatni a fennálló kapcsolatrendszerén. Az is lehet, hogy minden kell neki: a család és a szerető is. Elvégre, úgy kerek a világ.
– De igen. És ne hidd, hogy nem látom, mennyit teszel értünk, csak…
– Nincs csak. Fogd fel, hogy ez az időszak értünk nehéz. Nem tart a végtelenségig. Mások fél karjukat odaadnák, ha ennyi pénzt utalhatnának haza. A törlesztés egyre jobban megy, mit vársz még? Bezzeg akkor nem hiányzom annyira, amikor megérkezik a pénz!
– Hogy mondhatsz ilyet? Nem a pénz a legfontosabb…Amióta hazajöttél, hozzám se értél. Meg se öleltél igazán…
– Na, helyben vagyunk…Kár, hogy nem vagyok már húszéves, amikor a szex mindig megy. Ha hiszed, ha nem, fáradt vagyok…És most elmegyek fürödni és aludni, mert azért jöttem haza, hogy pihenjek. Jó éjt!
– Jó éjt! – suttogtam és elsírtam magam.
Még visszafordult, és színtelen hangon rám szólt:
– Ne sírj! Senkinek se könnyű. Ha követelőzöl, nem lesz jobb. Értetek teszem, ezért nem várok cserébe semmit, csak egy kis megértést. Ha lehet, holnap valami könnyű ebédet főzz, csirkét vagy hasonlót, mert Sarah nem szokott a magyar konyhához. Jó?
– Jó! – suttogtam.
Főzzek a szeretődnek valami finomat, hogy ne essen szét a családunk? Azt hiszem, ez a legnagyobb gonoszság, amit kérni lehet egy feleségtől. Egy biztos, el fog dőlni, hogy van-e köztük valami, vagy csak képzelődöm… Tudok olvasni a tekintetekből. Még az is lehet, hogy valóban túlragozom a dolgot?
A hűtőhöz léptem, kivettem egy kiló csirkemellet, hogy kiolvadjon, majd elpakoltam a konyhában. Elmosogattam, lesikáltam a pultot, a mosogatót és felső szekrényeket. Éjfél is elmúlt, mire ágyba kerültem. A férjem már rég aludt, és valami szépet álmodhatott, mert mosolygott. Azzal a szép és hazug szájával.
Folytatjuk…
