péntek, április 19, 2024
Az öreg nő hatvanegy éves. Papíron. Papír nélkül pedig kimondani sem meri, mennyi. A szerelmet már hírből sem ismeri, vagy, ha felé hozza a szél, elhessegeti, mert az öreg nőknek nem jár bódulat. Ki hinné el, hogy a test...
“A pénz szeretete minden bűn kezdete!” - idézte fel magában a mamája egyik kedves bibliai versét, amit annyiszor hallott tőle kislánykorában. Úgy tűnik, nem csak bort ivott és vizet prédikált: ő tényleg úgy élt, hogy a pénzt használta, az...
Hirtelen odalépett, hogy megigazítsa a férfi nyakkendőjét, de az ingerülten hárított: “Ugyan már, mindig én csinálom!”  Meglepte ez a ridegség, főleg a mögöttük álló éjszaka után. De aztán megnyugtatta magát: még nem csiszolódtak össze, talán majd később jobban megismerik egymás...
Anita eszméletlenül jó nő volt, bár erről nem nagyon vett tudomást. A kisváros, ahol felnőtt nem díjazta a külsőségeket. Az Alföld e távoli pontján nem sokat adtak a felszínre. A 80-as évek elején nem tombolt a szépségipar arrafelé, hogy...
Lilly Dél-Franciaországban született, a századfordulón egy nagyon jómódú szőlősgazda negyedik gyermekeként és egyben egyedüli lányaként. Olyan boldog gyerekkora volt, amilyen csak lehetett. A fiúk kényeztették, védték, óvták, ő volt a család kis kedvence. Okos volt, szép és utánozhatatlan nőiesség...
A baj ott kezdődött, amikor nem tudta megérteni, hogy aki elment, nem jön vissza soha. Nem jöhet. Ő mégse hitte el, mert megígérték egymásnak. Igaz, hogy volt annak vagy ötven éve is, talán több, és még ostoba fiatalok voltak,...
Mindig furcsa volt a viszonyom az Apámmal. Ami azt illeti, valószínűleg szerelmes voltam belé. De persze nem szexuális értelemben, hanem lelkileg, és intellektuálisan. Ahogyan mondjuk egy ember az egyetemi tanárába szerelmes. Nem a helyes érzelmet hívja elő magából. Szinte...
Zsanett zaklatottan ébredt. Hajnali fél hat volt, még aludhatott volna, de álma felkavarta. Az első gondolata, mint mindig, Tibor volt, aki már öt éve a kedvese volt. A kedves az az elfogadható szinonimája a szeretőnek. Ezt a feleségek nem...
Történeteim nagy része igaz. Ez is, amit most elmesélek. Sokszor megkeresnek ismerősök, barátok és oly módon nyílnak meg, hogy magam is meglepődöm. Ez a gyónás szó szerint így történt. Én csak lejegyeztem és formába öntöttem. Nem kellett hozzátennem semmit,...
Vánszorgás volt az, nem is lépegetés, amellyel haladt egy elmosódó árnyék a járdán. Nem lehetett tudni, fáradt-e, beteg vagy csak van ideje mindenre. Ez utóbbi kissé szürreálissá tette a mozdulatait. Teste meghajlott, pedig negyvennél több alig lehetett. A szakáll,...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb