Egyetlenem – Egy NŐ szerint

Ezer meg ezer alkalommal felvetődik a kérdés, mit akar a nő? Mire vágyik? Erre biztosan könyvtárnyi irodalom böngészésével is nehéz lenne válaszolni. Azt viszont tudjuk, és remélem, tudjuk, hogy a szerelmes nő mit akar.

Ennél egyszerűbb és lehetetlenebb vágy nem sok van. Egyetlen akar lenni a világmindenségben! Egyetlen akar lenni a körülötte zajló hétköznap-folyamban.  De csak annak, akit szeret. Mondjuk, másokat nem is érzékel akkortájt.  Egyszerűen nem képes észrevenni a többi embert, vagy ha igen, akkor, abban az időszakban mindenki jó és szép. Mert a világ is az. Mondhat, ígérhet bármit, lehet elfogadó, kedves, odaadó, de ha szerelmes, akkor ebben a szerelemben porrá őrlődik. Olyan erősen ad, annyira igyekszik mindenben a másiké lenni, hogy nem veszi észre, hogy már nem ura önmagának. Ez kezdetben csodálatos érzés.

 
 

Nem is akar önmaga lenni. Nem kell neki sem a teste, sem a lelke, csak a bódulatot akarja érezni, ami átjárja a feje búbjától a lábkisujjáig. Nem gondolkozik, nem agyal apróságokon, csak sodródik, lebeg, és azt gondolja, hogy soha előtte ilyesmit nem érzett. Ez pontosan így van. Ilyesmit nem. Mást esetleg. Csak az motiválja, hogy a másiké legyen reggeltől estig. Ez viszont azzal jár, hogy egyetlen akar lenni minden téren. A férfi gondolataiban, tetteiben, a perceiben. Az érzelmeit olyan mértékben szeretné kisajátítani, ami lehetetlenség határát súrolja.

Természetesen azt akarja, hogy a férfi is ezt érezze. Az nem lehetséges az ő akkori állapot-gondolathalmazában, hogy előtte volt más, aki iránt a férfi hasonlóan érzett. Lehettek kis kavicsok az úton akárhányan, de ő gyémánt szeretne maradni a végtelenségig, mert a szerelem kezdetén, a kiválasztáskor annak érzi magát. Ezer százalékban. Kevés ennél különlegesebb érzés adatik meg az embernek. Aki nem élte át, soha nem fogja megérteni a szerelem sodró lendületét, a mindenhatóságát, azt, hogy igenis lehet téren és időn kívül lenni.

Már a szerelem érlelődésének első pillanatában elkezdődik a férfi piedesztálra helyezése. Olyan csodás szobrot képes a nő faragni érzelmi kalapácsával, hogy nincs ember a világon, aki ehhez fel tudna nőni. A legdíszesebb fenyőfa is száraz kóró ahhoz képest, amit a nő belelát a szerelmébe. Így kell éreznie, ez ad neki szárnyakat. A kiválasztott különleges. Mindenben. A gyarlóságok eltörpülnek, azaz elő sem jönnek, mert a szerelem hatalmas erővel bír. A kis puttók ezer seprűvel takarítják el a valóság porát. Ez a rajongás, ez a felemelés az,  ami hosszú távon meghatározhatja a kapcsolatot, bár némi hamissággal és egy rakás szenvedéssel járhat. Főleg akkor, ha a porseprés hatékony lesz az idő múlásával és az egyik fél tovább lépne a megtisztított utcácskából….

A szerelmesre, ha fiatal, úgy gondolunk, hogy neki jár a lángolás. Tapasztalja csak meg, essen át rajta, mint a gyerekbetegségeken. Kicsit a kapcsolati gyötrődést még meg is mosolyogjuk, mert távolinak tűnik egy megállapodott, lehiggadt felnőtt szemében. Ha néha eszünkbe jut, hogy valaha éreztünk hasonlót, gyorsan legyintünk egyet, mintha semmitmondó érzés lett volna. Pedig a pokol volt. Ehhez képest a fogfájás csak lágy simogatás.

Ha viszont a környezetünkben élő felnőtt lesz szerelmes, éretten, egy házasságban vagy azon túl, akkor már óvatosak leszünk. Véleményt nyilvánítunk, ítélkezünk, mérlegelünk, magunkban bolondnak gondoljuk és nehezen hisszük el, hogy, amit érez, az valódi szerelem. Ha követni tudjuk egy szerelem kialakulását és tapasztaljuk erejét, mélységét, meghajlunk. Titkon irigyeljük, hogy neki ilyen jutott „öreg” fejjel. Ez utóbbi a ritka.

A szerelem mindegy mikor csap le ránk, egyet akar: hogy kizárólagosak legyünk a másik életében. Ha adunk, kapjunk. Ha szeretünk, szeressenek. Ha megszépülünk általa, akkor a másik is gyönyörű lesz. Kell ennél több?

Vajon lehet-e Egyetlennek lenni a mai világban? Lehet-e a millió információ, a folyton csipogó telefonok, érkező sms-ek, messenger üzenetek között azt érezni, hogy mi vagyunk a legfontosabbak? Nem válaszolom meg, mert reggel még talán igen, délben kevésbé, este talán már alig, az évek múlásával pedig… De a ma ma van. Most kell megélni azt, hogy szeretni tudunk és szeretnek. Ma még lehetünk Egyetlenek, ma nem kell, hogy fájjon a szívünk azért, ha valaki elmegy, mert az csak holnap lehet. A holnapot meg nem látjuk, nem érezzük. Milyen szerencse, hogy kapaszkodhatunk a jelen örömeibe, ha képesek vagyunk rá!

A mában még “megszelídíthetünk” valakit, hogy megszeressen bennünket és neki Egyetlenek lehessünk.  Csakis az ő rózsája a hatalmas kertből, ahonnan kiválasztott bennünket, hogy EGGYÉ tegyen. Ha akar és akarjuk.

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here