Az igaz történetekkel sokszor úgy van az ember, hogy csodálkozni sem mer nagyon, mert nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Sok emberrel találkozom, még több ember között dolgozom, mindig megtalálnak a különös történetek. Ezekből hoztam egy csokornyit a történetek főszereplőinek engedélyével. Csak a neveket és a helyszíneket változtattam meg. (Imre Hilda)
Ezt a történetet anyu legjobb barátnője osztotta meg velem egy ködös novemberi napon, amikor váratlanul állított be hozzánk, feltételezve, hogy anyu mindig itthon van. Nagyjából igaza is lehetett volna, de akkor nem volt.
Beszélgettünk mindenféléről, főleg a szerelemről, házasságról, és arról, hogy ő mitől néz ki ilyen eszméletlenül jól. Kerek ötven éves, de minimum tízet letagadhat. Szült négy gyereket, a legnagyobb harminc éves. Alakja hibátlan, ötvenöt kiló, ha van. Mindig csodáltam, már gyerekkorunkban is. Anyu pár évvel idősebb, de ő igazi anya kinézetű, míg Orsi cseppet sem. Az embernek az az érzése, mintha semmit se tenne az alakjáért, pedig rendszeresen edz, fut, viszont vödörszámra vedeli a kólát. Mások már gurulnának a helyében.
Amíg anyura vártunk megkérdeztem tőle, mi a titka a hosszú házasságnak. Harmincegy éve házasodtak össze Tiborral, és töretlennek látszik a kapcsolatuk. Azt felelte, ő nem tud semmiféle titkot meg nagy igazságokat sem akar mondani, arra ott van Coelho meg a társai, inkább elmeséli, hogyan ismerkedtek meg a férjével, aki öt évvel idősebb nála. Azt kell mondanom, hogy ma is jó pasi. Dús haja van, pocakja alig, és minden ránca előnyére vált. Kicsit morcos a természete, de én kedvelem, megszoktam már.
Orsi tizenhét volt még azokban a békebeli időkben, amikor nem volt telefon meg internet. Az emberek nem ilyen gyorsan és könnyen intézték dolgaikat, mint ma, köztük az ismerkedést se.
Egy nap, amikor Orsi egy barátnőjétől indult haza, amikor kipillantott az ablakon és meglátta azt a srácot, akiért a lakótelep összes nőneműje rajongott. Ma már úgy mondanánk, be volt indulva, de akkor még finomabban fogalmaztak az emberek. Látta, hogy a srác épp hazafelé tart, azaz abba a lakóházba, ahol ő vendégeskedett. Gyorsan felkapta a kabátját és szélsebesen elköszönt Erikától, aki nem faggatta túlságosan, tudta, mitől döglik a légy. Ő csak azért nem ájuldozott a srác láttán, mert fél éve járt egy másikkal, akibe szerelmes volt. Kikísérte Orsit, aki remélte, hogy a lift előtt összefuthat a fiúval, ám a lift azon a délutánon szabadnapot vett ki. Megvonta a vállát, talán jobb is így, mondta Erikának és szökdécselve, mint egy kisgyerek elindult lefelé a lépcsőn. Rövid ugrándozás után megcsúszott és vagy fél emeletnyit gurult lefelé a másodikról. Sikoltását többen meghallották, de a felfelé igyekvő srác ért oda először. Látszott, hogy komoly baj van, Orsi nem bírt felállni. A feje sajgott, de az semmi volt a lábához képest. A fiú óvatosan felnyalábolta levitte a földszintre. Pontosan úgy, mint a filmeken, csak a lánynak nem volt kedve mosolyogni a fájdalomtól.
Hívták a mentőt. Később kiderült, hogy eltört két bordája és a bokája is, de olyan csúnyán, hogy műteni kell. Orsi bennragadt a kórházban, és közben szidta magát az ügyetlenségéért. Másnap reggel megműtötték. Délutántól kezdve elkezdődött a látogatási roham. Orsi olyan lány volt és felnőttként is olyan maradt, akit sokan szeretnek. Jöttek fiúk, lányok egyaránt, mert Orsi mindkét nem körében népszerű volt. Már az első napi bandában volt egy srác, akit nem ismert. Az ágya köré gyűltek és mindenféle marhasággal röhögtették. A nővér mérgesen csóválta a fejét és nem győzte kiterelni őket a látogatási idő végén. Ez így ment még öt napon át, és a barátok nem fogytak el. A délutános nővére epésen meg is jegyezte, hogy ritkán fordul meg ennyi látogató egy embernél, főleg ennyi fiú egy lánynál. De Orsi csak nevetett és azt mondta, haverok, ő nem jár senkivel.
Az ismeretlen még egyszer meglátogatta, és amikor ő érdeklődött felőle, az egyik lány odasúgta, hogy a jóképű telepi srác haverja. Orsi nem tudta, miért váltott ki ekkora érdeklődést, zavarba is jött. A harmadik napon megjelent a helyi sztár is.
A lányok összesúgtak és az egyik megjegyezte, hogy szívesen lenne Orsi helyében.
– Te bolond vagy? – kérdezte tőle. – Nem is tudod, milyen rohadtul fáj a fejem még mindig. A lábamat nem is említem.
– Nem számít, ha ilyen fiú hoz le a lépcsőn a karjaiban – mondta Lenke ábrándos hangon.
Orsi elvigyorodott és büszke volt magában, mert esni tudni kell, jegyezte meg. Persze a többiek nevettek.
Az ismeretlen srácot nem látta vagy fél évig. Azalatt teljesen rendbe jött. A lakótelepi bonvivánt többször megfigyelte különböző lányok társaságában, sőt eggyel csókolózni is látta.
Fél évvel később a menzán megszólította valaki. Épp azon puffogott magában, hogy megint főzelék van, amikor a mögötte álló mély hangon megkérdezte, rendbe jött-e a lába.
Visszafordult és bólogatott. A konyhás néni ezalatt kiszólt, hogy haladjon a sor, majd később cseverésznek, különben az ebédből vacsora lesz.
A srác a fekete hullámos hajával, atléta termetével és kutató tekintetével ismerős volt neki, de elsőre nem tudta hová tenni. Amikor lehuppant az asztalhoz várva, hogy jöjjön ismerős, a fiú megállt és csak a fejével intve kérdezte, szabad-e a hely mellette.
Orsi nem akart barátságtalan lenni, ezért hagyta, hogy leüljön. Jóképű volt, de nem gondolt semmi többre. Rövid időn belül kiderült, hogy ő volt benn nála kétszer, mert régóta figyelte Orsit. Abból a beszélgetésből lett végül egy nagy szerelem, négy gyerek és egy remek házasság.
– Mindig mondom, hogy tudni kell jókor és jó helyen legurulni a lépcsőn – mondta végül anya barátnője, miközben befutott az én bankban veszteglő anyukám.
Fura véletlenek lám, nálunk is előfordulnak, nemcsak Hollywoodban, mert hát esni itt is lehet bárhonnan, bármikor.
fotó: Pinterest
