Kocsiban vagy nem kocsiban?

– Most komolyan beszélsz? – kérdezte Katinka miközben az utolsó tányérokat tette a konyhaszekrénybe.
– Halálosan komolyan! – válaszolta Gábor.

A nő még mindig töprengett. Ismerte a férjét. Egy cseppet sem volt bevállalós. Az a kényelmes negyvenes volt, amilyen a baráti társaságuk szinte összes férfitagja, kivéve Ádámot, aki mindig is kirítt közülük. Elsősorban azért, mert orvos volt. Másodsorban meg félelmetesen jóképű. Nem szívesen lett volna Liza helyében. Pontosabban olykor igen. Erre a gondolatra elszégyellte magát és nem fordult meg, nehogy Gábor félreértse.

 
 

– És a derekad? Mostanában többször fájlaltad – jegyezte meg hosszú hallgatás után.
– Te most kifogásokat keresel? Úgy tudom, hogy ez régi álmod volt. De annak idején nem volt kocsim, maradt a jó öreg ágy. Azóta meg van és mégse próbáltuk ki.

Katinka felnevetett. Vigyázz, mit kívánsz, gondolta somolyogva. Negyvenkét éves volt, még a rugalmasság határán, már ami a testét illeti. A gondolatai és a vágyai erősebben ragaszkodtak a valósághoz.

– Legyen! Kicsit nehezen tudom elképzelni, de benne vagyok.

Gábor hümmögött. Tudta, hogy van abban valami vicces, hogy házasságuk tizenkettedik évfordulóját a kocsijuk hátsó ülésén akarja megünnepelni, de nem bánta. Az autó épp arra a napra érkezik meg az ígéretek szerint, amikor ők a nagy napot tartanák. Titkon azt is bevallotta önmagának, hogy vágyik a változatosságra. A hálószoba minden szegletét ismerte. Tudta, hol repedezik a festék, merre vezet a pók útja, amit régóta szemmel kísér, és az ágy is jó pár éve követte már testük minden mozdulatát.

Ismerte a feleségét, szolid, kedves nő volt, de kevés fantáziával megáldott. Bár ő sem volt egy Benedek Elek vagy tudja a fene, milyen mesemondó.
Arra gondolt, nappal lenne a legalkalmasabb, mert akkor a gyerekekre sem kell figyelni. Utálta, hogy mindkettőnek pontosan akkor jutott eszébe valami, amikor végre akcióba kezdtek volna. Katinka gyűlölte ezt a szót, mert szerinte a szerelmeskedés szinonimája nem lehet az a kifejezés, ugyanis számára leárazást jelentette.

Két teljes napon át jegelték a dolgot, amikor pénteken délután végre telefonált az autókereskedő. Katinka kocsijába ült és elhajtott az újért.

Valóban gyönyörű volt. Tágas, csodaszép műszerfal és minden, amit az ember elvárhat egy remek autótól.
A tágasság most elsődleges szempont volt. Nem akart messzire menni, ezért csak átdobta a plédet az újba és már száguldott is haza. Dudált egyet és látta, hogy Katinka leinteget a felső ablakból. Aztán pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó, és egy könnyű, nyári ruhában megjelent az a lány, akit szinte el is felejtett. Tizenkét év.

Felépítettek egy házat és egy kisebb vállalkozást. Született két gyerekük és közben elveszítette azt a csacska, karattyolós kislányt, akit annyira szeretett. Igaz, hogy kapott helyette egy érett, simulékony asszonyt, de az már nem volt ugyanaz.

– Izgulok! – mondta a nő kipirult arccal, ahogy beszállt a férje mellé.

Gábor elmosolyodott. Annyira gyönyörű volt, hogy nem is jutott eszébe nyugtatni, inkább saját testére koncentrált, ami láthatóan jelezte vágyát.
Finoman átnyúlt és megsimogatta a nő combját a könnyű ruha alatt.
A nő bőre bizseregni kezdett. Nem sokat mentek. Megálltak a közeli erdő egyik eldugott ösvényén. Igazi idilli helyszín volt. A dús bokrok takarásában úgy tette magáévá a feleségét, mint régen, amikor még minden pillanatban vágytak a másik érintésére.

Az új kocsiról kiderült, hogy valóban kényelmes és tágas, bár ezt így a kereskedőnek nem jelezhették vissza. Amikor már majdnem teljesen felöltöztek, közeledő gyerekhangokat hallottak.

– Menjünk gyorsan! – kiáltotta Katinka. – Nem akarom, hogy valaki meglepjen bennünket. A végén még ránk hívják a rendőrséget.

A férfi gázt adott és amilyen gyorsan csak lehetett, kigurult a fák óvó takarásából. Pillanatokkal később megállt és fülig érő szájjal kísérte be a nőt a házba. Finoman még megpaskolta a fenekét. A nő nevetett és sebtében főzött egy erős feketét.

Bence és a barátja ekkor esett be az ajtón. Hangosak voltak, mint mindig. Épphogy köszöntek, már mentek is fel az emeletre. Katinka azonban elcsípett egy félmondatot:

– A rohadt életbe, majdnem láttunk egy szexelő párt! Ha nem vacakolsz annyit, akkor bekopoghattunk volna a kocsi ablakán.

Katinka Gáborra nézett, akinek megállt a csésze a kezében. Mindkettőjükből kirobbant a nevetés. Nemcsak a szájuk, a szívük is nevetett abban a pillanatban.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here