Köss békét magaddal!

Lehajolt egy újabb dobozért, kinyitotta, majd precízen és ünnepélyesen elkezdte megpakolni mindenféle színes, csörgő zacskóval. Szinte magán érezte az apja tekintetét, aki körülötte tett-vett a garázsban. Valószínűleg tényleg vizslatta is az öreg, mert egyszer csak megszólalt rekedt, mogorva hangján:

– Nem kell ehhez vallás meg ünnep, ha nagylelkű vagy, akkor az év bármely szakában az vagy. Hadd ne soroljam, hogy én hány embernek segítek, anélkül, hogy erről beszélnék…
– De, apa, most is arról beszélsz… Amiben amúgy szerintem semmi rossz nincs. Arról beszélünk szívesen és sokat, ami bennünk van, ami foglalkoztat – ez jó és rossz dolgokkal is így van. Ennyi. Lassan kész az utolsó doboz is, akkor bepakolok, és elviszem az adományokat. Megtennéd, hogy kinyitod nekem a nagykaput?

 
 

A szakállas, olajos kezű férfi csendben bólintott. Nem volt jó kapcsolatuk, amióta a fia “templomos” lett. Ő csak így hívta, mert aggódott, és mert olyan fura és szokatlan volt, hogy a harmincéves gyereke hirtelen annyit beszél a hitről, meg a közösségről, és, hogy ilyen “szent” lett mostanában. Hol és mikor rontotta el a nevelést, hogy az ő egy szem gyerekének valamibe ilyen erősen kapaszkodnia kell? Olyan méltatlan ez a gyengeség… miért gyenge az ő fia?

– Tudod, apa, tök jó, hogy itt voltál velem délelőtt a garázsban. Szuper időt töltöttünk együtt – szólalt meg, mintha olvasott volna apja gondolataiban, és szerette volna hatástalanítani annak negatívumát valami szeretetteli mondattal. Az öreg el is szégyelte magát. Ő pont nem így érezte. Feszült csendjeiket inkább oldotta egy kis rádiózással, amikor meg már ezt is unta, inkább kiment cigizni. Végig a közelgő ünnepek, meg a családi béke gondolata foglalkoztatta. Konfliktuskerülő lévén azon agyalt, hogyan lehetne megszabadulni a feszkótól, ami a fia és közte kialakult emiatt a “jézusozás” miatt.

– Kinyitom a kaput – nyögte ki végül, mert nem igazán tudott mit reagálni fia hálálkodására. Miután az autó kifordult az utcára, és a fia eltűnt vele a puha decemberi ködben, még ráköszönt a szomszédra, aztán lassan bement a házba. Nem volt egyszerű ezzel a gyerekkel sosem. Még a rendőrségen is jártak az asszonnyal miatta. Most, úgy tűnik, megint egy teljesen más dologba keveredett. “Aki szereti a gyerekét, az megpróbálja megérteni és elfogadni, nem igaz?” – fordult oda a konyha melegében sütkérező macskához, az azonban fel sem emelte a fejét. “Jön a karácsony… Békét kell kötnöm a kölyökkel…” – mormogta magában, majd megmelegítette a reggel lefőzött kávéját – “Vagy magammal.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here