Miért kellenek a nagy szerelmek?

"A szerelem nem egyenlő azzal, amit a filmeken vagy versekben tapasztalunk. Először is észre kell vennünk, aztán át kell engednünk magunkat, és hagynunk kell, hogy elsodorjon. És ha megint fájni fog?"

Mire jók a mindent elsöprő szerelmek? Mindenre. Bármikor? Igen, bármikor, ha jönnek, ha felkapnak és megforgatnak, mint a hurrikán, aztán úgy dobnak le, hogy akár darabokra is hullunk. A szerelem mindig különleges és megfoghatatlan. Hogy történhet meg, hogy létezik egy ember, akit addig nem ismertünk, és hirtelen a legfontosabb szerepet tölti be az életünkben? Hogy fordulhat elő, hogy azt hittük már nem tudunk szeretni, csalódtunk, megbántottak bennünket, megöregedett a testünk és olykor a lelkünk is, és mégis megtörténik a csoda?

A szerelem nem egyenlő azzal, amit a filmeken vagy versekben tapasztalunk. Először is észre kell vennünk, aztán át kell engednünk magunkat, és hagynunk kell, hogy elsodorjon. És ha megint fájni fog? Ha értelmetlen és veszélyes? Ha bánatot okoz? Legyen! Mert kimozdít a komfort zónánkból, mert megmutatja, hogy van, valami, amiért érdemes élni. Minden túlzás nélkül gondoljunk csak arra, milyen szép a világ, ha szerelmesek vagyunk. Ha felébredünk mosolygunk, ha kávét iszunk, mosolygunk, és ha sarkunkra tolják a bevásárlókocsit, akkor se harapunk azonnal. Mindez azért, mert van valaki, akit szeretünk és viszont szeret. Persze benne van a pakliban, hogy elmúlik. Noná, hogy benne, de ezzel az erővel semmit se szabadna éreznünk, mert a fejfájás is kezelhető, sőt a visszér is, csak oda kell rá figyelni. A szerelem azonban nem gyógyítható szerencsére.

 
 

Mondhatjuk keserűen, hogy megégettük már magunkat egy párszor, de azt az állapotot, amit magával hoz, semmi sem helyettesítheti. A világ egyszeriben elragadó hely lesz. Mikor tapasztaltuk ezt utoljára? Valószínűleg régen, mert mindenkitől azt halljuk, hogy rossz ez, rossz az, nehéz a munka, fáj a háta, szomorú a szíve.

Ám, ha megcsap bennünket a szerelem szele, azonnal jobb emberek leszünk. Képessé válunk meglátni mindenkiben a jobbik énjét, az öregembert nem szidjuk, mert lassú, inkább elmélázunk mögötte a sorban, és feltűnik, hogy a patikus fülbevalója szív alakú, sőt sok levél is az a sáros járdán.

Szerelmesnek lenni jó. Akkor is, ha veszélyes, ha nem épp olyan, amilyenre számítottunk, és akkor is, ha nem viszonozzák. Ez utóbbi azzal jár együtt, hogy hallgathatunk szomorú dalokat, és emlékezhetünk a kellemes pillanatokra. Nem utolsó dolog ez sem.

A szerelem kortalan, nemcsak a szép és fiatal emberek szerethetik egymást szenvedélyesen, hanem bárki, ha meg meri engedni magának. A szerelem bolonddá, felszabadulttá tesz, de csak akkor, ha merünk bátrak lenni. Bátorság nélkül nem ér az egész semmit. Az élet maga merészség, mert minden nap meg kell küzdenünk valamivel, legyen az egy érzés vagy tennivaló, és megtesszük. Nem gondolunk másra, csak arra, hogy a feladat ránk vár. Ennek jutalma a repülés, amely nem sokszor jut nekünk. Hogy lehet-e többször szerelmesnek lenni? Vannak, akik szerint igen, míg mások nem veszik oly könnyedén. Viszont az életben két igazán fontos dolog van: hogy merünk-e, tudunk-e szívből érezni, szeretni, és megteszünk-e mindent azért, hogy  sorsunk könyve ne legyen üres.

Ha majd utolsó pillanatainkat éljük, ha majd öregek és elesettek leszünk, megmarad számunkra annak boldogító tudata, hogy szerettek és szerettünk. Ha előbbi nem adatott meg, az utóbbi különleges képességét senki el nem veheti tőlünk. Engedjük szívünket bele a szerelembe legyünk bármennyi évesek! Hogy nem lesz olyan, mint régen, amikor fiatalok és felelőtlenek voltunk? Nem baj. Akkor se volt, minden rózsaszínű, csak nem estünk kétségbe azonnal.

Most szeressünk, most élvezzük, hogy kivirágzik a szívünk, mert még itt vagyunk, mert még nevethetünk bármin, még saját magunkon is, ami nem mindig könnyű. A világ nem áll készen a szenvedélyre, mutassunk meg, hogy mi igen! A szerelem csodás és ameddig tart, közel tökéletes. Pontosan annyira, amennyire mi magunk.

Kell ennél több? Aligha!

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here