Mindenkit utálok, de nem mindig. Mondjuk, elég gyakran. Azt mondják rám, tizenhat vagyok, előttem az élet, mi a fene bajom van mindig. Előttem…Miféle élet? Én nem akarom azt élni, amit anya és apa! Tudom, hogy mások is ezt mondják, de mi értelme van annak, hogy felkelnek, munkába mennek, este veszekednek, majd azt hazudják, kis vita volt, és másnap kezdődik elölről minden. Azt hiszik, becsapnak, meg hülye vagyok és dedós, aki nem látja, mi történik körülötte. Látom, de legszívesebben becsuknám a szemem, vagy ordítanék velük, mert gyávák, ostobák és megalkuvók. Én nem leszek az.
Előttem az élet. Jah, de milyen? Ha tanulok, akkor majd okos leszek, és lesz jó munkahelyem? Ez vicces. Ezt az ordas nagy hazugságot minden gyereknek elmondják, mert nem tudnak mást kitalálni. Luca apja autókat szerez ki tudja honnan, kipofozza és duplán adja tovább. Nagy tanulás nem kellett hozzá. Mira anyja fodrász, de többet keres, mint az anyám, aki eladó, és nincs hétvégéje, de ünnepnapja is ritkán. A dereka majd leszakad a cipekedéstől, és még rá is szólnak a boltban, ha megáll levegőt venni. Ez lenne az élet vagy épp egy irodában kushadni és a monitorra meredni?
Sok baj van velem, amióta nagy lettem. Nagy, de csak ilyenkor, máskülönben mit képzelek, eltartanak, az a dolgom, hogy jól teljesítsek, megkapok mindent. Amióta ilyen „nagy” vagyok, pofátlanul beszélek és viselkedek. Tény, hogy kimondom a véleményem, és nem kedvesen. Se így, se úgy nem hallják meg, legalább magamnak nem okozok nagyobb feszültséget azzal, hogy megpróbálok kedves lenni. Aki kedves, azon átgázolnak és semmibe veszik. Az emberek csak akkor figyelnek rád, ha valamiben más vagy. A ronda beszéd is emiatt van, ez a 21. század, nem beszélhetek virágnyelven, mindenki kiröhögne. Épp elég, hogy nem vesznek észre. Semmilyen vagyok. Barna, lapos, gyorsan zsírosodó a hajam. Van rajtam plusz háj, ami undorító, de nem teszek ellene semmit. Lusta is vagyok és semmi akaraterőm. Viszont utálom magam ezért. Persze nem egyszer futottam neki a sportnak, de a vége zabálás lett. Jaj, persze, hogy tudom, hogy nehéz, meg kitartás kell hozzá, nekem az nincs. A lányok is kiröhögtek, pedig ők is disznók, kivéve Petrát, aki modellalkat. Utáljuk is érte. Nem nagyon, de azért vízbe fojtanánk, ha senki nem látja, főleg, ha eljátssza, hogy nem kér mekit, mert hájas a dereka. Mi a szeme előtt tíz centivel látványosan benyomjuk a dupla krumplit, dupla burgerrel, hogy érezze a törődést.
Otthon alig szólok valakihez, ezt is megkapom. Mit mondanék nekik? Beszéljek a zenéről, TikTok videókról vagy menő influencerekről, akik rengeteget keresnek? Apa, ha otthon van, alszik. Buszsofőr, lerohad a gerince egyes napokon, ő se tud fogyni. Ha szabadnapja van, elmegy pecázni. Nem vágyik a társaságomra, pedig régen együtt ültünk a tó partján, még nevetett is, ha sikongtam a hülye halak miatt. Ma már alig mosolyog rám, főleg amióta lett egy tetkóm. Mintha neki fájt volna! Zoli bátyja csinálta olcsón, pillangó, de nagyon eredeti, és nem is látszik, mert belül van a csuklómon. Apa viszont látja és gyűlöli. Vajon miért nem tehetek a saját testemmel, amit akarok? Miért kell ezért haragudni rám? Csak a bőrömön van, és idővel még kopik is.
Azt mondják rám, utálom a világot és nincsenek céljaim. Van benne igazság. De nem a világot utálom, hanem a sok hülyét, aki durva, törtető, és osztja az észt. Ahogy a szomszéd, aki folyton azért balhézik, hogy nem vágjuk le kéthetente a gazt, ő meg fullad. Levágjuk, de neki mindig kell valaki, akit piszkál. Az emberek kibírhatatlanok. Biztosan én is, de nem izgat. Céljaim valóban nincsenek, de hát tizenhat vagyok, mégse találhatom fel a rák ellenszerét! Fogalmam sincs mihez kezdjek magammal. Bármire gondolok, rájövök, hogy unnám, nem köt le, és belehalnék, ha azt kellene csinálnom egész nap. Hogy ez fog-e változni, nem tudom. Így viszont mindenki rühell engem. Anya öccse, az a hülye Pali is azt mondta rám, hogy ha mozognék, talán lefogynék, és akkor több esélyem lenne a fiúknál. Dögölne meg! És ő egy rokon. Mit mond az, aki nem az?
Az emberek szemetek, beszólogatósak, és ha rendes vagy velük, akkor lúzernek tartanak. Miért lennék én velük más? Eszemben sincs nyálaskodni, még azt hiszik, akarok valamit. Semmit nem akarok, csak nyugalmat. Tőlük.
Előttem az élet, és félek. Attól, ami lesz, lehet vagy épp nem lehet. Szerintük jó tizenhat évesnek lenni. Nem jó. Bár már öreg lennék! Mondjuk harminc! Akkorra majd már biztosan jobb lesz az életem. Most még meghallgatom anyát, aki megint elmondja, hogy milyen csodás nekem, és még értékelni se tudom. Ha helyet cserélne velem, nem biztos, hogy boldog lenne. Talán rájönne, hogy nyomorult testem mögött nyomorult a lelkem is. Utálok mindenkit. Magamat is. Csak csóri kutyámat nem. Már ez is valami. Talán szabad haragudnom, gyűlölködnöm és dühüngenem még ennyi évesen is! (tudom, örüljek, hogy fiatal vagyok. Hurrá, örülök! Ettől még fájhat valami, amit meg se tudok nevezni.)
Kép forrása: Pinterest
