Túl azokon a mondatokon, hogy örüljünk, hogy élünk, meg annak, hogy megértük ezt a kort, vegyük számba, ha nem is teljesen komolyan, mivel jár, ha múlik az idő felettünk. Kezdjük ott, hogy az öreg nem szitokszó, bár ma már mindennel finomkodunk, nehogy összetörje érzékeny lelkünk. Ha az idős szót használjuk, akkor vajon a tények megváltoznak? Aligha. Jöjjenek a mindennapok változásai, és ha tudunk, mosolyogjunk! Ha nem, akkor is változunk…
- Romlik a látásunk. – Ez kifejezetten hasznos, mert nem vesszük észre a pókhálót, a port is egyre ritkábban, ami azért remek, mert nem késztet bennünket takarításra. Mosogatni csak szemüvegben érdemes, meg úgy, ha szeretettel végig simítjuk a tányérokat, mintha azt remélnénk, meghálálják, pedig csak a rászáradt sajtdaraboktól akarunk megszabadulni.
- A boltban egyre többször emlékezetből vásárolunk (ha az még nem romlott el…), és egy-két meglepetés érhet bennünket, mert az árak nem maradtak nyugalmi állapotban, így hiába tudjuk, hogy drága a kenyér, sajt meg a hús, meglepődünk, ha a kedvend teánk ára csillagászati lett hetek alatt.
- Még mindig a látás: szemüvegben sminkelni nem nagy élvezet. Viszont komoly döbbenet érhet bennünket, ha anélkül tesszük, és csak a végén bámulunk a tükörbe. A tükör eleve ellenség. Érthetetlen, hogy arcunk bőre miképp tud ereszkedni, ráncosodni, amikor krémezzük, radírozzuk, masszírozzuk, szóval csak gyalut nem használunk rá. Hatalmas csodálkozással vehetjük tudomásul, hogy aki visszanéz ránk, egyre jobban hasonlít anyánkra vagy apánkra. Hogy ez jó-e, ki-ki vérmérsékletére van bízva.
- Egyre rosszabbul alszunk, ami hozzájárul a hízásunkhoz és a kedvetlenségünkhöz. Viszont új műsorokat fedezhetünk fel éjszaka a tévében, haladóbbak a Netflixen, ami abszolút beúszott a köztudatba, szóval hajrá, mert nem akarunk lemaradni a világtól.
- Egyre szentimentálisabbak leszünk, és már attól sírhatnékunk támad, ha látunk egy magányos pipacsot. Legszívesebben örökbe fogadnánk, hisz költeni se kell rá. Filmeken meg már mindig sírunk.
- A szerelem: olykor elfeledjük a korunkat. Nem, ez így nem igaz, gyakran felejtjük el, és így a körülöttünk lévő nők, férfiak mind öregeknek tűnnek. Mi persze nem, rajtunk nem annyira látszik, mondjuk magunknak, és rávigyorgunk egy fiatal nőre, pasira, aki azt hiszi, Jehova tanúi vagyunk és folyton boldogok. Ha ez még sincs így, akkor két lehetőség közül választunk: feladjuk, mert a szerelem csak bonyodalmakkal jár, elegünk van a másik nemből, no meg a sok nemhez(visszautasítás!) sincs már türelmünk. Vagy elkezdünk keresgélni, elvégre jár még nekünk a jó.
- A szex: vagy van vagy nincs, ahogy máskor. Vannak, akik már nem is emlékeznek rá, ami nem baj, ha valóban nem hiányzik, de akadnak olyanok, akik erejük teljében vannak, és úgy érzik, muszáj még letarolniuk a környezetüket. Nem véletlen a mondás: Vén kecske is megcsalja a sót, meg az Öregember nem vénember… Talán nem, csak ne kelljen már szemüvegben szeretkezni, hogy megtaláljuk a fontos testrészeket. A G-pontot nem említem, ha addig nem volt meg, nem is lesz meg soha. (már ha egyáltalán van ilyen, és nem a fantázia szüleménye)
- Öltözködés: Kritikus pont, mert látványos. Ha van eszünk, kerüljük a sötét színeket, mert már a slankítás felesleges, viszont vén varjúnak, rozzant öreglánynak bármikor látszódhatunk. Kötelezővé kellene tenni a pirosat, a zöldet, a sárgát, hogy minél feltűnőbbek legyünk, a világ már egyre nehezebben akar tudomást venni rólunk. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a ráncos váll, nyak, térd nem vonzó. Nem kell feltétlenül mutogatni. A csador előnyeit nem részletezem. Vannak.
- A járás: ringó léptű, csengeri viola már nem lesz belőlünk, de ha a derekunk engedi, lehetünk büszkén lépdelő hölgyek, urak, akik rá se hederítenek a világra, és a banyatankot soha, semmilyen módon nem használják, még ha Louis Vuitton márkájú is, mert azok maguktól is rágurulnak bárki lábára, hátha még lendületesen húzzuk is fel őket a villamosra.
- Utazás: ha tehetjük, menjünk. Abszolút fiatalít, legfeljebb kevesebbet lépünk(nem napi 18-20 ezret, mint egykoron), de nem otthon szenvedünk a forróságtól, és legeltethetjük a szemünket. Jó érzés látni, hogy más országokban az öregedő nők és férfiak milyen belevalók. (nem, semmiképp se említeném a nyugdíjat, meg az egészségügyet)
- Lehet unokázni, aminek szépségeit és fáradalmait nem ecsetelem, aki benne van, tudja. Hirtelen eszünkbe jut, mennyire nem értettük, miért volt elégedetlen a bébicsősz annak idején az óradíjjal, mi meg haragudtunk rá, hisz csak vigyáz a gyerekekre.
- Öregedni nem szégyen. Ez a mondat szép, de a társadalom nem így áll hozzá. Valljuk be, nem könnyű elfogadni, hogy fogynak a céljaink és lehetőségeink, de párhuzamosan ezzel szaporodnak a nehézségeink.
- Bölcsesség: Van bőven, de már nem tudjuk jól felhasználni, mert nagy kitolás az élettől, hogy mindig későn jövünk rá jó a megoldásokra. Amikor már elég okosak leszünk pl. egy párkapcsolathoz, akkor már nem választunk párt. Talán ezért keresgélünk fiatalon oly hevesen. Vajon így előzi meg a természet az emberiség kihalását? Mire megértjük, mit miért kell tenni, már nem vagyunk rá képesek.
- Öregedni jó… Mondja az, aki nem mond igazat. Vigasz: a fiatalság vizének forrását még mindig nem találták meg. Van remény! Szóval, járjunk nyitott szemmel, és persze ringó léptekkel, hátha egyszer csak feltör valahonnét, és az elsők között lehetünk.
Kép forrása: Pinterest
