Hol lakik a szeretet?

Anna többször türelmetlenül Nórira pillantott. A kislány a nappali közepén játszott, de rálátott a konyhából. Hallotta, hogy dudorászik, aztán repteti a babáját, majd átöltözteti. Mindennapi jelent volt, de nyugtalanította valami.

Nóri négyéves volt. Napok óta úgy hozta el az oviból, hogy fura dolgokat kérdezett tőle. Olyan világmegváltó kérdéseket tett fel, amelyekre nincsen válasz, vagy, ha van is, soha nem tűnik elég jónak. A mi a szeretet és hol lakik kérdésre igen nehéz úgy válaszolni, hogy egy óvodás ne képzelje el, hogy a szeretetnek van háza, és oda költözött.

 
 

Ő is valami hasonlót magyarázott neki, amikor a bevásárló kocsit tolva haladtak a boltban. Még futólag látta, hogy egy idős hölgy furán méregeti, de nem akart foglalkozni vele. Az öregek túl sok bírálatot fogalmaztak már meg az életükben, és mindig azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak.

Na, tessék, ő sem különb náluk, pedig csak harminckilenc éves volt és régóta házas. Attila gyerekkori szerelem volt, igaz, volt húszéves kihagyás ebben a szerelemben, de ennek így kellett lennie. Elsodródtak egymás mellől, de aztán egy tragédia nem károkat okozott az életükben, hanem reményt adott. Attila akkor lépett újra közös történetükbe, amikor apja meghalt. És azóta együtt voltak. Akkor találkoztak, amikor a fiúnak legjobban fájt a szíve, de jött ő, és minden téren igyekezett ezt a fájdalmat enyhíteni.

Nóri váratlanul abbahagyta a dudorászást. Feltápászkodott a szőnyegről, és izgága lábaival kifutott hozzá a konyhába.

– Kérek egy kést! – jelentette ki.
– Ugyan minek neked egy kés? – kérdezte Anna megütközve. – Ott van a babakonyhád, vegyél el onnan egyet!
– Anya, tudhatnád, hogy azok kisbabáknak valók! Nem élesek.

Igaza volt, de ez a bölcsesség, amivel kijelentette, alaposan meglepte Annát.

– Halljam, mire kell neked egy éles kés?
– Fel akarom vágni a baba hasát.
– Micsoda? Hiszen Lili baba a kedvenced!
– Igen, pont azért. Szeretném megnézni, milyen a szeretet benne.
– Azt nem lehet. A szeretet nem fészkel benne.
– De anya, te mondtad, hogy mindenkiben lakik szeretet. Akkor a babámban is van.

Erre mit mondhatott volna? Nóri izgatott arcát látva, tudta, hogy a beszélgetés nem maradhat ennyiben.
Letette a konyharuhát és leguggolt a kislányhoz.

– A szeretet a szívben lakozik, láthatatlan, de az ölelésben mutathatod meg. Érted, kicsikém?
– Nem.
– Gyere ide!

Azzal átölelte a kislányt, és szorosan magához szorította. Arcán érezte selymes haját, finom karjának melegét.

– Látod? Ez a szeretet – mondta és megsimogatta a kislány fejét. – Menj, öleld meg a babád és hidd el, érezni fogod. Rendben?

– Rendben – egyezett bele Nóri. –  Ezért ölel téged apa mindig olyan sokáig?

– Igen, ezért – válaszolta Anna, és szívét melegség járta át.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here