Alma torkában a rémülettől akkora gombóc keletkezett, hogy hirtelen nem kapott levegőt. Megállt, kétrét görnyedt és lihegett. Istenem, csak ezt ne, rimánkodott hangtalanul.
Amikor felnézett, látta, hogy Tom szinte eltűnt a sötét éjszakában. Összeszedte magát és futni kezdett. Ahogy közeledett,...
Olyan csendesen állt meg a kocsival, mintha attól félne, hogy a nagy zaj elriasztja Tomot, vagy a kertjében fészkelő feketerigót. Pedig az semmitől se félt, kibírta a fűnyíró zaját, a macska alattomos közeledését, sőt a pár hónappal ezelőtti vihart...
Benn a házban azonban nem volt nyugalma. Meleg volt, párás, vihar előtti feszültség, vagy csak Alma nem találta a helyét. Egy óra múlva úgy döntött, nem bír megmaradni a spalettákkal ellátott ablakok enyhet nem adó szobáiban, ezért kiosont az...
Alma úgy nyomta a gázt, hogy figyelmeztetnie kellett magát, hogy a végén még balesetet okoz, vagy ő sérül meg, ha nem higgad le. Olivér mindig is a finomabb lelkű, gyengébb testalkatú fiú volt a családban, nehezen bírta a terhelést,...
Alma nem akart kérdezősködni. Úgy érezte, ha eddig tudott várni, akkor most sem kell a dolgok elébe futnia. Látta a férfin, hogy vívódik. Minden rezdülésén érezte, hogy nem könnyű elmondania, amire készül.
Tom nagy levegőt vett.– Nem akartam eddig elhallgatni,...
Egy macska…Tom. Az egész fura volt, szinte gyerekes, de elpirult, és megrántotta a vállát. Miért ne? Miért ne lehetne úgy egyszer az életben, hogy valaki szereti? Miért lenne különös, hogy van egy férfi, aki figyelmes vele? Abba kell már...
Amikor Alma magához tért, nem sejtette, mennyi idő telhetett el. Hozzávetőleg se érzett semmit a világból. Órák vagy csak percek? Azonban egy dolog változatlan volt. Viktor ott volt, mellette ült a kihúzható kanapén, és mosolygott.
– Nocsak, nocsak! – mondta....
Alma két hétig szinte robotként tett-vett. A kert egyre szebb lett, bár a kánikula nem volt segítségére. Szívesen ültetett volna virágokat, de a hőség nem engedte. Ezért a ház belsejével kezdett törődni. Úgy döntött, kifesti a konyhát, talán a...
Alma nem hallotta megállni az Opelt a ház előtt. Azt se, hogy a nevén szólította valaki. Szótlanul kanalazta a lecsót meg a nokedlit. Úgy evett, mint akinek egy hete nem volt falat a szájában.
– Van még – mondta halkan...
Amikor végre csend lett, Alma legszívesebben elbőgte volna magát. A gombócot a torkában sehogy se tudta lenyelni, amit az a fájdalom okozott, hogy miatta kárt szenved valaki. Hisz nem csinált semmit. Hogy mit gondol, vagy érez, Viktor nem tudhatta....
