Amikor az Esély valódi jelentése is: Esély

Akik ismernek, tudják rólam, hogy nem vagyok egy bértollnok típus. Általában arról és akkor szoktam írni, ha foglalkoztat valami. Mivel a gyerekek védelme, segítése, és támogatása mindig is az egyik szívügyem volt, így próbálok megmaradni ennél a kaptafánál. Az a megtiszteltetés ért, hogy bepillantást nyerhettem, egy nonprofit alapítvány munkájába, és az a lelkesedés, és szorgalom, amit ott láttam és tapasztaltam, az valami felemelő volt, és azt éreztem, hogy ez egy olyan élmény, amibe be kell vonnom másokat is.

Már az első találkozásom is meglepő volt, az alapítvány koordinátorával. Sok alapítványi fejessel találkoztam már, akik általában minimum egy középkategóriás autóból, de olyat is hallottam, hogy luxus négykerékűből szálltak ki.
Nos, itt a szimpátiámat elsőre az nyerte el, hogy Stubenvoll Péterné, Tündike a 2-es villamossal érkezett, és havi bérlettel utazik, amit a saját pénzéből vásárol. Mosolygós középkorú asszony, aki akár a szomszéd néni is lehetne, munkájáról amennyire lelkesen, legalább annyira nagy alázattal beszél.
Elmondja, hogy   2002 óta működik az alapítvány, és a kezdetektől fogva elköteleződött ő is. Nem véletlen használtam az elköteleződött kifejezést, az a maroknyi ember akit az alapítvány foglalkoztat, az elköteleződésben hisz. Másképp ezt nem is lehetne csinálni szerintük.
Itt azért hozzátenném a saját szubjektív véleményem: szerintem sem. Az alapítvány fő profilja az adománygyűjtés, ez főleg pénzbeli támogatás, de a gyerekjátékoknak, és a gyerekruháknak is mindig találnak megfelelő helyet. Ezek a helyek nagy általánosságban, gyerekkórházak, az ország különböző pontjain. Gyűjtöttek már infúziós állványtól kezdve, az inkubátorig mindenféle kórházi eszközre. Jelenleg is egy nagyvárosi gyerekkórház, intenzív osztályára gyűjtik a pénzt egy új lélegeztető gépre.
Tündike szerint, ha csinálnának egy hivatalos statisztikát, az jönne ki, hogy a támogatók legalább háromnegyede idős, nyugdíjas ember. Valamiért ők azok, akik érzékenyebbek erre, pedig ezeknek a társadalmi felelősségvállalásoknak kortól függetlenül, közösnek kellene lennie.
Én szeretném hinni, hogy ez idővel változni is fog.

A koncepció rém egyszerű: adott egy kórház, ami hiányt szenved valamiben, felkeresik az alapítványt, segítséget kérnek, és az alapítvány elkezdi a gyűjtést. A székhely, egy nagyjából 20 négyzetméteres belvárosi bérlemény, íróasztalokkal, telefonokkal, egy régi kávéfőzővel, mindenféle nagyzolás vagy fennhéjázás nélkül. Az itt tevékenykedő önkéntesek, mint egy call-centerben, hívják a már régi, és új támogatókat. Ezek a telefonos felajánlások általában 1000-5000 forint között mozognak, amit aztán vagy befizetnek, vagy nem. Akárhogy is, az önkéntesek udvariasan, türelmesen, tisztelettudóan kérnek, és köszönnek meg mindent. Nyomulásnak, arroganciának nyoma sincs. Nehéz dolog lehet higgadtnak maradni, egy olyan helyzetben, amiben az emberre 10-ből legalább 5 alkalommal rányomják a telefont.

És számomra itt jött elő az a jelenség, hogy mennyivel minőségibb dolog az, ha valamit a szeretet és a hit működtet. Nehéz dolog ezt leírni, de sokan vannak, akik érteni fogják. Akik pedig még nem értik, azoknak teljes szívből kívánom, hogy legyen erre a megértésre még rengeteg alkalmuk.

weboldal: Esély a Gyermekeknek Alapítvány

számlaszám: OTP: 11786001-20158442

Tengermély tisztelettel: ANO/NÍMAND

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here