Pszichológus válaszol- „Elkezdett fakulni az együtt töltött időnk…”

Kedves Dorka!

Azért írok, mert úgy érzem, hogy most aztán tényleg minden összejött az életemben, és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. 24 éves főiskolás lány vagyok, 3 éve vagyunk együtt a párommal. Mindketten tanulunk még, mellette pedig dolgozunk, így tudjuk fenntartani a közös albérletünket, sajnos egyikünket sem tudja a családja anyagilag támogatni, úgyhogy nagyjából csak saját magunkra, illetve egymásra számíthatunk. Az elmúlt hónapokban rengeteg nehézséggel kellett szembe nézni az iskola és a munka terén egyaránt, így alig jutott időnk egymásra. Én a főiskolán az utolsó félévemet végzem, egyre sürgetőbb a szakdolgozat leadási határidő, mellette pedig szinte minden nap túlórázom a munkahelyemen. A párom hasonló életvitelt folytat. Az utóbbi időszakban észrevettem, hogy napközben egyre kevesebbet beszélünk, esténként otthon alig szól hozzám, ha egymás mellett vagyunk, akkor jellemzően nyomkodjuk a telefonjainkat, alig élünk szexuális életet. Tudom, hogy számára nagyon fontos a karrier, és hogy a tanulmányait be tudja fejezni – ezek nekem is ugyanúgy céljaim, jelenleg viszont úgy érzem, hogy a kapcsolatunk teljesen háttérbe szorult, s elkezdett fakulni az együtt töltött időnk. Mit tudnék tenni annak érdekében, hogy újra visszataláljunk egymáshoz? Szeretném ha minden olyan lenne, mint a kapcsolatunk elején.

Evelin

Kedves Evelin!

Levelében jól érezhető a kétségbeesettség afelett, hogy kapcsolatát helyre hozza. Ez teljesen természetes! Hiszen mindketten nagyon fiatalok még, mindketten az életüknek egy olyan szakaszában vannak, amelyben teljesíteni kell, le kell fektetni a jövőbeni rendezett élet alapjait. Alapvetően példás, hogy ezt Önök ilyen tudatosan teszik. A helyzet ambivalenciáját az okozhatja, hogy közben pedig ez a fiatalság ideje, s úgy tűnhet, hogy pont arra nincs idő, hogy ezt kiélvezzék. Bizony, ez az a kor, amikor a sok teendő mind összesűrűsödik. Ráadásul a főiskola utolsó, stresszes időszaka még inkább rátesz egy lapáttal a helyzetre. Önök a párjával mindketten keményen dolgoznak, nem csoda tehát, hogy úgy tűnik, kikopik a szerelem, a szenvedély, a romantika és a közelség a mindennapokból.

Egy párkapcsolatban természetes, hogy egy idő után a heves érzelmeket felváltja a biztonságot és állandóságot jelentő, nyugodt érzelmi állapot. Hiszen az elején majd’ kiugrik a szívünk, amikor meglátjuk a másikat, a viselkedésünk és a szervezetünk máshogy kezd el „viselkedni”, felfokozott állapotban vagyunk. Ezt túl sokáig nem lehetne bírni, hiszen teljesen kimerülnénk, ilyen állapotban a hétköznapi, normál életritmus nem lenne fenntartható. Nem lehet, hogy ez a változás ijeszti meg? Kiegészülve a külvilágból érkező nagymértékű nyomással? Feszülten sokszor félreértelmezzük a saját érzéseinket is, ez teljesen normális reakció.

Azt kellene végiggondolnia, hogy ez „csupán” egy fejben kialakult félelme, mely a stresszes élethelyzetéből adódik, vagy valóban olyan jeleket vél felfedezni a hétköznapokban, melyek arra utalnak, hogy a párjával elkezdtek eltávolodni egymástól?

Azt javaslom, hogy próbáljon meg őszintén beszélgetni a párjával arról, hogy mit érez, hiszen talán egyetlen beszélgetés is sokat segítene azon, hogy a félelme elmúljon. Azt gondolom, hogy jelen helyzetben a türelem és a kitartás a legfontosabb. Érdemes kivárni, hogy a főiskola végeztével elmúlik-e az az érzése, hogy a kapcsolat ellaposodik, vagy továbbra is fennáll a helyzet.

 

Üdvözlettel:

Kajos Dorka

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here