Tegnap a harmadik pohár Baileys után – télen csak azt iszom kis plusz whiskey-vel felöntve biztos ami biztos – megütötte a fülem egy nem tegnap serdült, kicsit köpcös valószínűleg matektanár epés megjegyzése, mely szerint a nők szavatossága 45 évesen lejár.
Első gondolatom az volt, hogy „a tied már biztosan akkor lejárt, amikor megszülettél”, de aztán inkább csatlakoztam a társasághoz, hátha megértem honnan ezt a nagy bölcsesség.
Végülis nem bántam meg, mert az például kiderült, hogy nem viccel. Hogy halálosan komolyan gondolja, hogy 45 évesen minden nőnek – mint 55 kg nyers húsnak – lejár a szavatossága, s szinte láttam magam előtt, ahogy először csak kicsit megkeményedik a kérge, majd zöldes lesz, és nem sokkal utána szaga is. Mármint neki. Mert nekem biztos nem. Pedig elértem a bűvös kort, de ennek megosztását csak a beszélgetés végére tartogattam.
A kis köpcös egyébként iskolapéldája volt annak a férfinak, aki mindig tudja a tutit, és mindenről van véleménye. Megvan ugye?
Vélt tudományos magyarázatokkal alátámasztja, hogy ugye a változó kor, ami a nők nőiességének elvesztését jelenti biológiai tény és – mint aki soha még csak nem is hallott potenciazavarról – a férfiakat ez a változó kor testileg nem, csak lelkileg érinti, amikor abba a válságba kerülnek, hogy Ferrarit vagy Maserati-t vegyenek-e.
Aztán elgondolkodtam…vajon honnan jöhetett ez a nagy felismerés?Mert azt nehezen hiszem el, hogy egyik reggel arra ébredt, hogy a nők megromlanak. Talán ő romlott meg valamikor nagyon régen, legbelül.
