Majd reggel ehetsz!

Anett egy csütörtöki estén döntötte el végleg, hogy az addigi életét nem tudja folytatni. Addig a szokásos sablon mentén működött minden, és ettől volt utálatos. Férjhez ment, mert eljött az ideje, szült egy kislányt, mert az is terv része volt, és most úgy látszott, a válás is az előre megírt terv részévé válik. Természetesen nem így indult, sokáig úgy tűnt, hogy lesz egy valódi A változat, de folyton a B követelt magának teret.

Egy céges bulin ismerte meg Ábelt, aki dögös volt és sportos. Kicsit nagyobb egóval rendelkezett, mint az átlag, de ez a szerelem kezdetén imponált neki. Anettnek elege volt már a sok sérült, önbizalom hiányos pasiból, aki a találkozásaik során hol az apját, hol meg az előző barátnőit tette felelőssé a kialakulatlan életéért. Egyik sem érezte, hogy ő is aktívan részt vett sorsa formálásában, bezzeg a körülmények… Erre jött Ábel, aki vicces volt, izmos, mert folyton futott vagy edzett, és nem volt ostoba. Sokszor beszélt arról, hogy a sport az élete része, és hogy mennyire fontos neki az egészség. Mindez akkor szimpatikusnak tűnt. Miért lett volna baj, ha valaki odafigyel önmagára? Eszébe sem jutott, hogy talán pár évvel később ezek a mondatok fogják megmérgezni a házasságukat.

 
 

Egy év múlva összeházasodtak. Anett abban az időben sokat fogyott, és gondosan ügyelt, hogy ne zabálja a csokit olyan mennyiségben, ahogy addig. Azért voltak titkos helyek, ahonnét időnként előkerült egy-egy tábla Milka, ha netán muszáj lett volna ennie. Ha étterembe mentek, megtanulta, jobb, ha nem rendel desszertet. Ábel tekintete mindig megállította. Nem a pénz, hanem a felesleges szénhidrát és cukorbevitel miatt.

A szerelem kezdetén ez a gondoskodás, odafigyelés leple alá bújt. Vagy csak nem akarta észrevenni?  Ő sosem sportolt különösebben. Néha rájött egy-két roham, amikor zumbázni akart, vagy épp kangoozni, de ezek amilyen gyorsan jöttek, el is múltak. De nem volt gond, vékony volt, csinos és minden más jobban érdekelte, mint a külseje.

A bajok a terhességgel kezdődtek. A kilók alattomosan kúsztak fel és a kilencedik hónapban már húsz plusz volt rajta. A szülés után pedig, mondjon, ki mit akar, azok nem akartak eltűnni. Kialvatlan volt, evett, szoptatta a babát, aztán megint evett. Így nyolc-tíz kiló rajta maradt. Eközben Ábel edzőterembe járt, vagy nagyon korán kelt, és futni ment. Ő mindig csodálta mérhetetlen akaratát és kitartását. Neki nem volt. Nem mintha nem bántotta volna, hogy enyhén gömbölyűbb lett, pláne az alacsonyságához képest. Nem volt gusztustalanul kövér, csak lánykorához képest megasszonyosodott. Az S-ből L lett. Ábel sokáig viccesen emlegette az S modellt, amelyből egy másik szintre lépett a felesége.

Anett elengedte a füle mellett, mert szépen megvoltak, heti egyszer szexeltek is. Kerek volt az életük, ahogy ő is. Talán ekkor már repedezett a kép, de ezt mindig csak utólag veszi észre az ember.

Szonja lassan négy éves lett. Vidám természetével mindenkit elvarázsolt. Göndör barna fürtök keretezték pufi arcát. Nagyon szeretett enni, és Anett nagy örömére nem volt válogatós. Ő is gömbölyűbb volt a kelleténél Ábel szerint. Egyik este elkezdte mondogatni, hogy fogyókúráztatni kellene a lányukat. Este hat után már ne kapjon enni. Főleg ne kenyeret. Aztán a péksüteményt is meg akarta vonni tőle. Utána jött a csoki, amit amúgy is ritkán kaphatott. Szonja nem értette, ő miért nem ehet túrórudit, mint a többi gyerek. Véleményét nem is titkolta, hisztirohamokat kapott. Mivel Ábelt semmilyen módon nem hatotta meg a cirkuszolása, abbahagyta. Próbált hízelegni is, de a férfi erős maradt.

Érdekes módon Szonja így sem fogyott. Úgy tűnt, mintha a szervezete ellenállt volna, és amit megevett, el is raktározta. Legjobban Ábel anyjára hasonlított, aki szintén nem a soványságáról volt nevezetes.

Anett rettentően utálta, hogy náluk minden az evés, pontosabban a nem evés körül forgott. Egyre csak szaporodtak a polcon az egészséges életmóddal kapcsolatos könyvek, Ábel kizárólag ilyen weboldalakat bújt. Miután minden információt megszerzett, őt oktatta. Majd megkövetelte, hogy otthon minden zsírszegény legyen, cukor nélküli. Már ott tartottak, hogy a hús is lassan tiltólistára került. A hal persze nem.

Szonja, aki addig mindent megevett, már nem szívesen ült le az asztalhoz. Turkálta az ebédet és közölte, hogy nem éhes. Egyszer Anett rajtakapta a fürdőszobában, hogy sír. Megölelte. Szonja hüppögve mondta, hogy fáj a hasa, mert üres. Ekkor kent neki egy vajas kenyeret és rakott mellé egy rakás paradicsomot meg retket. A kislány egy pillanat alatt befalta, majd csillogó szemmel kért még. Ekkor kezdtek hazudni Ábelnek. Hónapokig nem buktak le, igaz, hogy Szonja látványosan nem fogyott. Nem is hízott, de nem lett kis balerina, az biztos. Anett próbált beszélni a férjével, hisz a gyerekükről volt szó. A fejlődő szervezetről, meg a gyereklétről, de Ábel azonnal félbeszakította és kioktatta. Minden szó hiábavalónak tűnt. Fél év elmúltával Szonja kikotyogta a titkot. Óriási balhé lett belőle. Anett megkapta, hogy rossz és felelőtlen anya, aki nem érti meg, hogy az elhízás milyen veszélyekkel jár. Azt is a fejéhez vágta a férje, hogy nem mutat jó példát, nézzen a tükörbe. Hájas a dereka, és a lába is megvastagodott. Ez igaz volt. Nem teljesen, de az a tíz kiló ott kiabált a testén. Szégyellte, de mégsem tett ellene.

Ettől a naptól kezdve Ábel vérszemet kapott. Be-beszólogatott. Viccesen és kevéssé viccesen. De a baj igazán akkor kezdődött, amikor Szonját kezdte bántani. Elmagyarázta neki, hogy csinosabb lenne, ha vékony lenne. Alig öt évesen! Utána Husinak hívta. És a legvége az lett, hogy megtiltotta Anettnek, hogy vacsorát adjon neki. Ha jó szülő, és jót akar majdan a lányának, akkor most kell leállítani a gömbölyödést, közölte. Anett tiltakozott, eredménytelenül. És eljött a csütörtök, amikor épp a konyhában sürgölődött, Ábel párolt halát készítette. Ábel megállt mellette, és csak annyit mondott, meg ne tudja, hogy titkon eteti Szonját.

–  És mit mondjak neki, ha éhesen rám néz? – kérdezte kétségbeesetten a nő.
– Azt, hogy majd reggel eszik.
– De miért?
– Hogy később senki ne csúfolja a kövérsége miatt.
– Ezt nem tudom megtenni. Menj oda hozzá te, és mondd a szemébe, hogy nem adsz neki enni! Mi vagyunk a szülei! Nem mondhatjuk neki, hogy majd reggel, mert akkor is jó lesz neki. Legalább egy banánt!
– Te tényleg nem érted, miről van szó? – kiabált ekkor már Ábel. – Csak neki akarok jót! Most nehéz lesz, de egyszer majd megköszöni. Ha nem fogod fel, hogy mi a cél, akkor nincs mit keresnünk egymás oldalán…

Anett erre csendesen sírni kezdett. A férfi, aki előtte állt, már nem az volt, akit valaha szeretett. Ugyanolyan sérült volt, mint a többi, akit elhajtott.

– Igazad van, valóban nincs mit – mondta halkan. A hal ezalatt puhára párolódott és sótlanul várta, hogy zöldségköretet kapjon.

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here