Kötelező körök

A kötelező köröknek két fajtája létezik. Az egyik tényleg kötelező – elvégre nem mehetsz be pizsamában dolgozni. A másikról viszont csak azt hisszük, hogy muszáj, valójában Marika néni sem csámcsogna a “kihágáson” két hétnél tovább.

Persze ahhoz, hogy a társadalom rendesen működjön, szükségesek a szabályok. Egy sebész nő valószínűleg nem rakathat fel tíz centis műkörmöket, hogy a következő beavatkozás alkalmával aztán a beteg májában lássa viszont a letört darabot.

Viszont számos elvárás réges-rég divatjamúlt, senkinek sem hiányzik, és mindenki életét csak nehezebbé teszi. Milyen érdekes, hogy a mai 50-es 60-as korosztály mennyire tele van feszültséggel…, nekik anno gyerekként még járt a pofon, ha nem köszöntek szépen a szomszéd lányának a sógorának.

Szerencsére ez mára már lazult, egy nagyvárosban nyugodtan mászkálhatsz rózsaszín-lila hajjal, ha épp ahhoz támad kedved. A folyamatnak azonban még korán sincs vége, a mostani gátlásainkon pedig remélhetőleg valószínűleg 20-30 év múlva könnyesre röhögjük magunkat.

Folyton azt érezzük, hogy jól kell kinéznünk, aztán ha este lefekvés előtt tükörbe nézünk, nyilván nagy a kontraszt. 29 éves pályafutásom alatt nekem többször sikerült pocsékul festenem, mint csinosan tündökölnöm, maradt hát a leszarom tabletta.

Nyilván verseny van meg húspiac, de egyáltalán nem azon a szinten, ahogy sokunk fejében él. A kutyát sem érdekli, ha kimaradt a tegnapi hajmosás, esetleg azon filózol,  észrevették-e, hogy a pulcsid a turkálóból van. Már csak azért sem, mert mindenki ugyan ezekkel a kérdésekkel van elfoglalva, a gondolatok tárháza pedig véges.

Nem igaz az sem, hogy mindig jófejnek kell lenni. Nyilván nem arról van szó, hogy átadod-e az ülőhelyed a 90 éves néninek a buszon. De nem kell megtanulnod főzni az anyósod kedvéért, vagy eltűrni a vicces “vénlány marad” és társai típusú roppant segítő megnyilvánulásokat. Jó dolog egy családi ebéd, ha a résztvevők tényleg családtagként, és nem céltáblaként kezelnek. A találkozó után majd úgyis jó hosszan kibeszélnek, legyen elég nekik az az öröm.

A jópofi-cunaminak pedig megvan az a káros hatása is, hogy olyanokon vezetjük le aztán a feszültséget, akiken nem kéne. Sosem értettem, miért kötelező bazsalyogni egy számomra nem fontos személlyel, hogy a bennem maradt dühöt aztán a páromon vezessem le. Mert vele már úgyis jóban vagyok, rajta lehet ezt gyakorolni. Pazar ötlet.

Persze azt hihetnénk, hogy ez már a múlté, a “mitgondolamásik” típusú szorongást meg lehet hagyni az idősebb generációnak. Menj el egy esküvőre, ahol csak azért duzzadt 150 főre a meghívottak száma, mert ha Ferit is meghívjuk, akkor mit fog szólni a Judit. Ezért aztán nagyon fontos eltapsolni 3 milliót, aztán azon rinyálni, hogy nyögjük a hitelt.

De ugyanez látszik karácsonykor is. Meg kell venni azt a négycsillagos wellnesshétvégét anyámnak, ha már egész évben szartam a fejére. Vajon a tesóm drágább ajándékot vesz nekem? Túl kell licitálnom, nehogy beégjek! Aztán persze a közös vacsi előtt két nappal már be kell költözni a konyhába, és szalagon gyártani a bejglit. Aztán emiatt meg sárkánykodni egy kicsit. Pedig sem nem kérte.

Egyszer próbáld ki, hogy lelazulva jól éred magad, és nem köszönsz a szomszéd bácsinak, miután úgy végig mért, mint egy darab húst. Idegeskedni társadalmi elvárások nélkül is lehet eleget. Ne légy ennyire saját magad ellensége.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here