#nőnap #fearlessgirl

Azt hiszem, kicsit mindnyájan olyanok vagyunk, mint a New York-i félelmet nem ismerő kislány szobra. Hiába vagyunk fizikailag törékenyek, minden nap szembenézünk olyan kihívásokkal, amik – legalább is elvileg – meghaladják a képességeinket.

Nem mellesleg a bronzszobor egy hatalmas bikával néz bátran szembe. A lány lába alatt egyébként ez olvasható: “Tudd egy nő erejét a vezetésben. Ő változást hoz.”

A tervező csapat egyébként első körben nem kapott engedélyt az építkezésre, de a kreativitás és a kiskapuk mindenhol utat törnek maguknak. Az “utcai aktivitásra” ugyanis volt engedély, úgyhogy a tervezők kitalálták, hogy ők bizony csak szimplán felújítják azt az útburkolatot, ahol a lánnyal szemben lévő dühöngő bika is áll. Egye-fene, ott maradt egy új szobor is.

És persze, hogy nem véletlenül egy nőt, hanem egy gyermeket ábrázol a szobor! Ő a jövő reménysége, optimizmusra és reménykedésre biztat. Mikor a szobrász, Kristen Visbal kiválasztotta az ifjú modellt, 6 hétig csak vázlatokat készített róla. Majd a kreatív csapat úgy döntött, lecserélik a gyereket és helyette egy latin külsejű kislányról fogják mintázni a szobrot.

Természetesen ennek is szimbolikus jelentése van: egy színes bőrű lány is indulhasson ugyanolyan esélyekkel, mint bárki más. A projekt vezetője még egy Twitter-fiókot is létrehozott a nem mindennapi alkotásnak, állítása szerint “ez egy olyan dolog, amiről az embereknek beszélniük kell”. Nos, ebbe nehéz belekötni.

És ami a legszebb az egészben: a félelmet nem ismerő lány Twitter profilja első hozzászólását New York polgármesterétől, Bill De Blasio-tól kapta: “Büszkeséggel tölt el, hogy a szobor a polgármesteri hivatal mögött áll, ezzel is támogatva a nőket és a félelmet nem ismerő lányokat mindenhol! #fearlessgirl”.

A szobrot 2017. március 7-én avatták fel a nemzetközi nőnap alkalmából. Külön érdekesség, hogy alkotója két ikertestvért is szánt neki. Ha New York, mint úti cél kiesik, megtekintheted a félelmet nem ismerő kislány mását Norvégiában, Oslo-ban, esetleg ha Ausztráliában járnál, Melbourne-ben csodálhatod meg.


Legyünk mi is olyanok, mint ez a kislány: reményekkel teli, félelmet nem ismerő és optimistán a jövőbe néző!

Még akkor is, ha a Wall Street híres bikájával kell is farkasszemet néznünk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here