– Nonono – mondja Bence méltatlankodva. – Ma még szeretnék két lábon hazaérni!
Az sorozat többi részét itt olvashatod
– Bocsánat, elgondolkodtam – hebegem, pedig dehogy gondolkodtam én el, inkább elvarázsolódtam azonnal, abban a pillanatban, mint minden nő, aki tudja, hogy...
Monsieur Pierre kortalan. Lehet, hogy ötven éves, de az is lehet, hogy hetven, nem tudom megítélni. Őszes haja csak picivel hosszabb a kelleténél, és ettől pontosan úgy néz ki, ahogy a sztereotípiákban a festők. A francia festők. Ha a...
Ki sem tudom mondani, mit éreztem, amikor megláttam a mamát. Törékeny kis testébe több erő szorult, mint egy húszévesébe. Úgy ölelt meg, mintha szét akarna roppantani, de csak nevettem rajta. Istenem, de jó, hogy ő van nekem! Nélküle nem...
Miközben én épp Mirkó lakása felé tartok tele ellentmondásos érzésekkel, nem sejtem, hogy a nagyi, aki mondhatnám úgy, hogy felnevelt, gondoskodott rólam fél életemben, rosszul lesz. Régóta nincs jól, de az orvos mindig azt sorolja, hogy rendbe fog jönni,...
– Ha nyugton maradsz, nem bántalak – mondja a reszelős hangú férfi. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha hallottam volna ezt a hangot, de oldalról nem látom az arcát, amit a fejébe húzott kapucnija szinte teljes egészében eltakar.
Az sorozat többi...
Nem tudom, meddig alszom, vagy lebegek a két világ között. Talán órák múlnak el, de az is lehet, hogy napok. Amikor egy-egy pillanatra magamhoz térek, mindig a lábamra téved a pillantásom: a kötés tiszta. Valószínűleg cserélik. Pontosabban az a...
Az járt a fejemben, vajon miért hittem el azonnal mindent? Mi van, ha a csöves átvert vagy rosszul látta a dolgokat? Már mindegy, nem gondolkodtam józanul. A városból kivezető úton nem volt nagy a forgalom, épp csak a szokásos,...
Amikor aláírom, látom arcán az elégedettséget. Hihetetlen, hogy a pénz minden öröm forrása, gondolom, bár hazugság lenne tagadni. Nincs idő moralizálni, még nem szabadultam ki, és egyelőre azt sem tudok, tényleg elenged-e.
Az sorozat többi részét itt olvashatod
– Okos kislány!...
Kinn a zord épület előtt már annyira türelmetlen vagyok, hogy kis híján elbőgöm magam. Ráz a hideg, de nem azért, mert fázom, inkább az aggodalom és a fájdalom teszi.
– Mamika! Hogy vagy? – kiáltom, amikor végre Mirkó telefonján felhívhatom...
A lassan eltűnő napsugarak fényében, abban a csendben, amelyben csak a zsír sercenését lehet hallani, tudom, hogy eljött az időm. Nincs más lehetőségem, mint saját kezembe venni a sorsom. Róza miközben dúdolgat, sorban töri fel a tojásokat. A hagyma...
