hétfő, május 6, 2024
Milán igazán elégedett volt az első belépőjével, hogy színházi nyelven fogalmazzunk. Csodásan sikerült a beugró és a koktéljai hatalmas siker arattak. A nyerőt azonban semmiképp nem vetette be, csak azokkal próbálkozott, amik beváltak otthon is, amikor még az apja...
Milánnak nem volt ideje sokáig azon morfondírozni, hogy mi történik körülötte, inkább a vérző vállú Madarász mellé guggolt, aki sápadtan hevert a templom lépcsőjén. Többen odafutottak és a fiú rákiáltott az egyikre, hogy hívja a mentőket. Villámgyorsan levette pólóját...
Hirtelen nem tudta, hová kapjon, kit keressen. Aztán eszébe jutott apja egyik barátja, aki egy ideig csendestárs volt, majd kilépett, mondván, már másba szeretné fektetni a pénzét. Ennek két éve volt, de nem haraggal váltak el, és a temetésen...
A kocsi nem furgon volt. Egy nő és egy férfi ült benne, nem helyieknek látszottak. Mirella előbukkanása a semmiből szinte sokkolta őket. A férfi fékezett, a nő pedig felkiáltott. A sorozat többi részét itt olvashatod – Segítsenek, kérem, vissza kell jutnom...
Nico nem Milánt nézte. Esze ágában sem volt azzal az idióta fiúval törődni, aki beugrott Arif helyett, akit valóban meg kellett műteni. A szerencsétlennek perforálódott a vakbele, ahogy ő sejtette. Nem kellett nagy zseninek lenni, hogy rájöjjön görcsei okára,...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb