Kezdőlap Keresés
Én és B - keresési eredmények
Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést
Útravaló elsősöknek és szüleiknek
Első osztályt kezdeni nem könnyű sem a gyerekeknek, sem a szüleiknek. A szülőknek többek között azért sem, mert az óvoda után, ez óriási lépés,...
Kilenc betű 23. rész – A szakítás
Félve lépegetett a Kék Virág nevű cukrászda felé. Nemrég még tele volt elszántsággal, de amikor már csak pár méter választotta el a bejárattól, elszállt...
Szeltner Zita: Az örökség
Nóra elmélázva rendezgette csokorba a tulipánokat. Szép, tarka bokrétát kötött a többi, előre elkészített csokor mellé. Ezek igen népszerűek voltak a Patak utcai, apró,...
Megváltoztunk? Megígértük!
Alig két év múlt el azóta, hogy a világ gyökerestől kifordult a sarkából. Elképedve láttuk, hogy meg lehet állni, lehet pihenni, és a...
Ráhajtottak a férjemre 3. rész
Lilla
Mit mondjak, szerelmes lettem! Igen, szerelmes, de nagyon. A barátnőim kiröhögnek, mert egy vén szivart választottam, pedig szerintük annyi helyes srác van, mint égen...
Kimondom a véleményem, tehát vagyok
Az egyik legnagyobb hiba, amit mostanság elkövethetünk, az a műveltségbe, tanulásba vetett hitünk elvesztése. Az internet elterjedése nem feltétlenül hozta magával a mindent tudni...
Megcsalják a legjobb barátnőm?!
Lili olyat káromkodott, hogy rég elhunyt nagyapja is megdicsérte volna érte. Az öreg mestere volt a cifra beszédnek. Ha belejött, olyan hosszan tudta szidni...
Kakaó tejszínhabbal
– Nem költözöm hozzátok, fiam és kész! Zárjuk már le ezt a meddő vitát!
– De anya… Nálunk van hely, nagy a lakás, ott a...
Remélem, a Bermuda-háromszögben tűnt el!
Hogy bele lehet-e szokni az egyedüllétbe, nem tudom, a nálam bölcsebbek is vegyes válaszokat adnak erre. Viszont ezer jó dolog szól mellette. Kelhetek hajnali...
A kulcs
Dóri ötévesen találta a kulcsot. Valahol a kert végében a fal mellett lapult. Igazi régi, rozsdás darab volt. Miután a szoknyája aljában megtörölte, látta,...